Close

A felére csökkent az amerikai őslakosság az Újvilág meghódítása után

A felére csökkent az amerikai őslakosság lélekszáma az Újvilág meghódítása után – derítették ki amerikai és német genetikusok.
A Göttingeni Egyetem és a Washington Egyetem genetikusai az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-t vizsgálták észak- és dél-amerikai indián asszonyoknál, és ennek alapján felvázolták az ókori és jelenlegi őslakosság családfáját – olvasható a PhysOrg (http://www.phsorg.com) tudományos hírportálon, amely ismertette a tudósoknak az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában megjelent tanulmányát.

Összesen 137 mitokondriális genomot és azok 63 ősi változatát találták meg. A legkorszerűbb bioinformatikai módszereket alkalmazva a tudósok kimutatták, hogy az amerikai kontinens őslakosságának létszáma 5000 évvel ezelőtt érte el maximumát, majd évezredeken keresztül állandó szinten maradt, míg ötszáz évvel ezelőtt, az európai hódítók megjelenése után a felére zsugorodott.

“Ez a csökkenés nem korlátozódik egy-egy régióra, hanem az egész amerikai földrészre jellemző. A legsúlyosabb veszteségek a legsűrűbben lakott térségekben következtek be” – hangsúlyozta Lars Fehren-Schmitz, a Göttingeni Egyetem genetikusa.

A lélekszám hanyatlása nem tartott sokáig, a népesség újból gyors növekedésnek indult.

“Ez arra utal, hogy a népesség csökkenését valamilyen rövid időn át ható tényezők okozhatták – háborúk, az európai hódítók által behurcolt fertőző betegségek, éhezés, rabszolgaság -, nem pedig évszázadokon át tartó folyamat eredményeként következett be, mint eddig feltételeztük” – tette hozzá Fehren-Schmitz.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top