Close

Molnár Ágoston professzor kapta New Yorkban az idei George Washington-díjat

Molnár Ágoston történészprofesszor, a Rutgers Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, református lelkész vehette át szerda este a New York-i Waldorf-Astoriában az Amerikai Magyar Alapítvány George Washington-díját.
    „Ez az alapítvány az örökséged” – mondta a díjátadó banketten Arthur Schneier, a Park East zsinagóga rabbija, aki 1998-ban maga is az elismerésben részesült.  
    Az Amerikai Magyar Alapítványt Molnár Ágoston vezetésével 1954-ben magyar származású egyetemi tanárok és egyesületi vezetők hozták létre a magyar kulturális hagyományok ápolására és népszerűsítésére. Segédprofesszorként akkor az Illinois állambeli Elmhurst College magyar tanszékét vezette, majd megalapította és 1959-66 között vezette a New Jersey-i Rutgers Egyetemen a magyar intézetet. Az alapítvány a magyar nyelv oktatásán kívül szélesebb értelemben is fontos feladatának tekintette a magyar kulturális örökség megőrzését és ápolást. Ennek érdekében hozták létre New Brunswickban a Hungarian Heritage Centert (Magyar Örökség Központját), annak könyvtárát, levéltárát és múzeumát.
    Molnár Ágoston bevándorolt magyar szülők gyermekeként, 1927-ben, az ohiói Clevelandban született. Tanulmányait Lyndhurstben, az Elmhurst College-ban, a Michigani és a Columbia Egyetemen folytatta. A professzor több tanácsadó testület tagja és számos kiadvány és tanulmány szerzője és szerkesztője.  
    „A George Washington-díj nagy megtiszteltetés számomra, mert a kitüntetettjeink közül sokan Nobel-díjasok vagy világhírű muzsikusok voltak. Ilyen volt Kármán Tódor is, aki családi iratait végrendeletében a mi levéltárunkra bízta, amelyet egyébként anyagilag is támogatott” – nyilatkozott az MTI-nek Molnár Ágoston, aki 55 év után, tavaly mondott le a az elnökségről, de továbbra is az igazgatóság társelnöke, Harsányi Zsolttal együtt. Megemlítette, hogy a mentoraként tekintett építkezési vállalkozó édesapjának tanácsára kitanulta az építészszakmát is, s így személyesem is részt vett a Papp László tervezte Magyar Örökség Központjának kivitelezésében.
A professzor rámutatott, hogy az alapítványt még 1956 előtt hozták létre, abban  a reményben, hogy az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatai valamikor jobbra fordulnak.

„Azonban még a 80-as években sem látszott, hogy lesz változás, ezért nagyon örültünk, amikor ez bekövetkezett. Azonban még az 50-es, 60-as években is tartottuk a kapcsolatot a Széchenyi Könyvtárral, más könyvtárakkal és múzeumokkal, de akkoriban a kapcsolattartást megnehezítette, hogy az emberek nem tudtak utazni” – mondta.
„Amit Guszti bá’ 56 éven át megteremtett, az óriási teljesítmény volt. Az én feladatom az, hogy ha másként is, de folytassam Guszti bácsinak a munkáját” – jelentette ki a harmincas éveiben járó Hajdú-Németh Zsolt, aki átvette Molnár Ágostontól az alapítvány ügyvezető igazgatói posztját. Hangsúlyozta, hogy fiatal amerikai magyarként, egyebek mellett az internetre fektetett nagyobb hangsúllyal megpróbálja az ifjabb generációkat is behozni a magyar szervezetekbe. A díjátadó ünnepségen felszólalt James M. Cahill, New Brunswick polgármestere és Szapáry György washingtoni magyar nagykövet is.
A kitüntetést az Amerikai Magyar Alapítvány olyan személyiségeknek ítéli oda, akik kiemelkedőt alkotnak a tudomány, a művészet, az üzleti élet, a népek és nemzetek közötti megértés előmozdítása terén, s akik a magyar névnek és kultúrának elismerést szereznek az Egyesült Államokban.
Az alapítvány tevékenységének egyik legrangosabb eseménye a George Washington-díj átadása. Az idén 49. alkalommal odaítélt díjat a budapesti Városligetben felállított Washington-szobor ihlette. Ezt az Amerikába települt magyarok 1906-ban ajándékozták Budapestnek annak jeléül, hogy miközben hálásak választott hazájuknak, nem felejtették el a szülőföldjüket.
A korábbi kitüntetettek között szerepel Kármán Tódor, Neumann János, Teller Ede, Wigner Jenő, Simonyi Károly, Yehudi Menuhin, André Kertész, Szent-Györgyi Albert, Elie Wiesel, Andrew Grove, Tony Curtis, Bartók Béla, Göncz Árpád, Szabó István és Richard Holbrooke.
 
Forrás:kpd/kpj MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top