Close

BÉT – Enyhén emelkedhet a tőzsdeindex

A BUX index enyhe emelkedésére számít csütörtökön az MTI által megkérdezett tőzsdei elemző.
    Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint csütörtökön folytatódhat a magyar parketten a jó hangulat. Az elemző a BUX index kis mértékű emelkedésére számít. Megjegyezte ennek kapcsán, hogy közel vannak a fontos ellenállási szintek az indexben.
    Hozzátette: annak ellenére számítanak a kisebb emelkedésre, hogy szerdán a Fitch Ratings miatt elég negatív hangulat bontakozott ki az amerikai piacokon. Felidézte, hogy a Fitch közölte: ha az európai adósságválság nagyobb országok felé is tovább terjed, akkor az amerikai bankoknak is nagy veszteséget kell leírniuk, amely akár a tengeren túli bankrendszert meg is rengetheti.
    Az elemző kiemelte: csütörtök reggelre „elszállt” ez a negatív hangulat, kedvezőbb lett a kép.
    Szerinte a forint vélhetően nem tud erősödni, de a BUX index folytathatja az enyhe emelkedést.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,15 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 16.730,09 ponton zárt szerdán.
    A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    A Mol 400 forinttal, 2,37 százalékkal 17.300 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP részvények ára 25 forinttal, 0,87 százalékkal 2.910 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama nem változott 500 forintot ért, forgalma 951,3 millió forint volt.

    A Richter papírok árfolyama 195 forinttal, 0,54 százalékkal 36.395 forintra emelkedett, a részvények forgalma 411,9 millió forintot ért el.
    A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 78,9 millió forintos forgalom mellett 390 forinttal, 2,06 százalékkal 18.500 forintra csökkent.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.369,60 ponton zárt szerdán, ez 9,76 pontos, 0,71 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
 
Forrás:bte/gtr MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top