Close

A Google csak a valós tartalmakat találja meg

A Google módosította keresőmotorjának algoritmusát, amivel főként azt akarja elérni, hogy az értékesebb tartalmak előkelőbb helyet kapjanak a találati listában, mint a csak mennyiségre ráhajtó tartalomgyárak – írja a prim.hu. A módosított algoritmust először az angol nyelvű keresésbe iktatják be, majd fokozatosan terjesztik el a világ többi országában is.
A tartalomgyárak – a Wikipédia meghatározása szerint – olyan cégek, amelyeknél a foglalkoztatottak (sok esetben szabadúszó újságírók) nagy mennyiségben és minden témakörben pakolják fel a webre a szöveges tartalmat, kifejezetten az automata keresőmotorok algoritmusához való igazodás céljából. Ez a stratégia az adwords típusú hirdetésekből jelentős bevételeket generál a content-farmok számára.

A magyar gondolkodásban is megvan ez a fajta „elemző- és alkalmazkodó képesség” a Google-motorokhoz, ám a legjellemzőbb példaként az amerikai Demand Mediát szokták emlegetni, amely egymillió új „hírrel” gyarapítja reklámhordozó felületét havonta, vagyis akkora betűtömeggel, amennyi a négy angol nyelvű Wikipédiára együttvéve is csak egy év alatt kerül fel. Ekkora mennyiségnél nem lehet a minőségre törekedni, de ez nem is cél, a site egyetlen célfüggvénye, hogy minél kevesebb ráfordítással minél nagyobb reklámbevételt érjenek el. A Google új algoritmusa ezeket a számításokat igyekszik keresztülhúzni. Hogy milyen eredménnyel, az majd később válik el (már csak azért is, mert nyilván elemzik már az új algoritmust is, hogy alkalmazkodni lehessen hozzá): mindenesetre az első körben a kereséseknek mintegy 11,8 százalékánál módosult a találati lista az értékesebb tartalmak javára.

FH/para

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top