Close

Kaz Hirai megerősíti a PSP2 touchpadet

A rengeteg különböző kiszivárgott fotó és pletyka alapján már nem igazán tudjuk, hogy kinek higgyünk a PSP2-vel kapcsolatban. Nos, ha valakinek, akkor a PlayStation fejének, Kaz Hirai-nak hihetünk, aki megerősítette a PSP2 irányításával kapcsolatos pletykákat.
 

A devkitekről eddig kiszivárgott képeken látható volt egy touchpad, legalábbis valami, ami határozottan úgy nézett ki, mint egy touchpad. Ezzel kapcsolatban felmerült több kérdés is a PSP2-es játékok irányításával kapcsolatban.
Ezek a kérdéseket pedig Kaz Hirai a New York Timesnak adott interjújában megválaszolja, ugyanis nem csak, hogy megerősíti a touchpades irányítás létezését a PSP2-n, még a hibrid irányítás lehetőségére is felhívja a figyelmünket: „Minden az adott játéktól függ: lesz olyan, amit tökéletesen lehet majd irányítani az érintőpaddal, de a pörgősebb játékokhoz azért jobb a klasszikus karos-gombos felállás. De lehetnek olyan játékok is, ahol a kettőt egymással kombinálva lehet majd használni.”
Hirai ezen kívül nyilatkozott azzal kapcsolatban is, hogy mi lesz a helyzet a Sony Ericsson játékos telefonjához, mely nagyon hasonlít a PSP-GO-ra. Nos, ezzel kapcsolatban a cég álláspontja az, hogy nem szeretnék, ha a vásárlók összekevernék ezt a PSP-vel, úgyhogy valószínűleg nem fogja megkapni a Playstation nevet, de ez még nem teljesen végleges döntés.
 
gamekapocs.hu 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top