L. Simon László: 2013 az átalakulások éve lesz a közművelődésben
Új struktúrák épülnek ki, szervezeti, tartalmi, finanszírozási és jogszabályi változások várhatók a közösségi művelődés valamennyi területén – jelentette be a…
Új struktúrák épülnek ki, szervezeti, tartalmi, finanszírozási és jogszabályi változások várhatók a közösségi művelődés valamennyi területén – jelentette be a…
Beidézte Nicolas Sarkozyt csütörtökre egy bordeaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozását vizsgálja.
Székelyföld külügyi szolgálatának a létrehozásáról készül döntést hozni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Black and pink címmel felolvasószínházi előadásra várják a közönséget november 26-án a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termébe, az esten kortárs…
December 20-áig 175 települést keresnek fel, és tartanak ott politikai helyzetértékelést – közölte Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke.
Miniszteri elismeréseket adtak át a gyermeki jogok világnapja alkalmából kedden Budapesten. Csukás István költő, író életművéért Magyar Ifjúságért Díjat vehetett…
A Szülői Hálózat szerint a jelenlegi oktatásirányítás egy szakmailag nem védhető, nem értelmezhető vízió mentén fenekestül felforgatta a közoktatás rendszerét,…
Szólás és véleményszabadság van, ezért teljesen természetes, ha egy párton belül működő áramlatok szerveződnek. A meghozott kongresszusi döntésekhez viszont mindenkinek…
Elismerte a szíriai ellenzéki koalíciót a brit kormány. William Hague brit külügyminiszter kedden tájékoztatta az alsóház képviselőit arról, hogy London…
Megjelent Kínában A Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc regényét Jang Jong-csian, a Hszinhua budapesti tudósítója fordította le.