Emléktáblát avattak Máté Péternek születése 70. évfordulóján
Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben…
Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben…
Teljesen érintetlen, 1600-1700 évesre becsült római kori hajóroncsot találtak Mallorcától délre, Cabrera szigeténél – jelentette be a víz alatti régészekből…
Megbecsülendőnek nevezte Magyarország és Oroszország együttműködését Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Az eddig véltnél tízezer évvel korábban érkeztek meg az első emberek Észak-Amerikába a Bering-szoroson át – állítják a PLoS One…
Az MSZP-ből távozó Demeter Márta független képviselőként dolgozna tovább az Országgyűlésben.
Pénteken tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.
Az országgyűlési képviselők közül van, aki autóvásárlással kezdte az idei évet, más márkás régi karórát vett, egyesek ingatlanba fektették pénzüket…
Donald Trump amerikai elnök kedden közleményben tett ígéretet arra, hogy megvédi a szexuális kisebbségeket a diszkriminációtól.
Izraeli tudósok a legkorszerűbb csillagászati eszközök segítségével napra, sőt percre pontosan meghatározták a héber törzsek izraeli honfoglalása egyik több mint…
Megdöbbenésüket hangsúlyozták MSZP-s politikusok kedden, miután Demeter Márta kilépett a szocialisták parlamenti frakciójából és a pártból is.