Önkormányzati reform – Markáns feladatot kapnak a megyei önkormányzatok
Teljesen új és markáns feladatot kapnak majd a megyei önkormányzatok az ősszel a Parlament elé kerülő önkormányzati törvény szerint; a…
Teljesen új és markáns feladatot kapnak majd a megyei önkormányzatok az ősszel a Parlament elé kerülő önkormányzati törvény szerint; a…
A Szent István-terv nagy lehetőséget ad arra, hogy az emberek megtalálják egymást Magyarország felemelkedése érdekében – mondta Hende Csaba honvédelmi…
Heten megsérültek, amikor három személygépkocsi összeütközött Szentes és Csongrád között a 451-es úton csütörtök délután – tájékoztatta a rendőrség az…
A tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat az épülő makói fürdő tetőszerkezetén, a balesetben senki nem sérült meg – tájékoztatta a…
Összesen több mint 30 ezer háztartásra kiterjedően okozott áramszünetet nagyobbrészt Zala, kisebb részben Vas megyében, valamint Somogyban a péntek délután…
Dr Staudt Gábor, a Jobbik budapesti elnöke (2007-ben kapta meg jogi diplomáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, 2010 óta a Jobbik…
Korunk a megvalósult abszurditások világa, hisz lassan olyan dolgok is rutinszerűen végbemennek, amelyek még a legsötétebb rémképek képzelethorizontján is messze…
A magyar rendőri szervek is több emberrel szemben nyomozást indítottak tiltott pornográf felvétellel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt a…
Levegőbe emelkedés közben megsérült egy vitorlázórepülő pénteken a déli órákban Jakabszálláson – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Díjmentesen tekinthetik meg a 145 centiméter alatti testmagasságú érdeklődők a Fővárosi Állat- és Növénykertet hétfőn, kedden és szerdán abból az…