Megnyílt a felújított Goldmark-terem
G. Dénes György-emlékesttel nyílt meg 2011. május 10-én a közönség előtt a pesti zsidónegyed legendás Goldmark Terme, amelyet a harmincas…
G. Dénes György-emlékesttel nyílt meg 2011. május 10-én a közönség előtt a pesti zsidónegyed legendás Goldmark Terme, amelyet a harmincas…
Wolf Kati bejutott az 56. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az énekesnő Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Geszti Péter Szerelem, miért múlsz?…
Létszámleépítés folyik a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, úgy tudjuk, több kormánytisztviselőt is indoklás nélkül küldtek el az intézménytől, volt, hogy naponta…
2011.05.18. Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont,Lurdy Ház, 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14. Ami a nagyvállalatoknál kézenfekvő, arról egy középvállalat vagy…
Orbán Viktor értékelte a frakció egyéves munkáját, és kijelentette, abban, hogy a kormány helyt tudott állni, kiemelt szerepe volt a…
Kilenc órán át tartó, kemény hangvételű frakcióülésen vitatták meg szerdán Gyurcsány Ferenc törekvéseit a szocialisták. A volt miniszterelnök az ülés…
Kevesebb kormányzati testületet működtet ezentúl a kabinet – közölte a kormányszóvivő szerdán Budapesten. Nagy Anna a kormányülés után tartott sajtótájékoztatóján…
Az Európai Unióban a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett szükség van a versenyképesség erősítésére is, és a növekedésnek munkahelybővüléssel kell járnia…
Nehéz harcok után elfoglalták Miszráta repülőterét szerdán a líbiai felkelők, és sok zsákmányt ejtettek a visszavonuló kormánycsapatoktól – jelentették a…
A Videoton labdarúgócsapata megszerezte története első bajnoki címét, miután a Monicomp Liga 28. fordulójának szerdai játéknapján 3-1-re legyőzte a Kaposvári…