Folyatatódik a premontrei rend 75 éve elkezdődött pere Nagyváradon
November hetedikére napolta el a bíróság azt a tárgyalást, amely évek óta egyre csak húzódik a váradhegyfok ipremontrei rend és…
November hetedikére napolta el a bíróság azt a tárgyalást, amely évek óta egyre csak húzódik a váradhegyfok ipremontrei rend és…
Egy év múlva siklóval utazhatunk a Gellért hegy tetejére. A négy milliárd forintos beruházást közpénz nélkül valósítja meg a magánbefektető.
Szász János rendezését a független filmek forgalmazásában világelső Sony Picture Classics vásárolta meg, és mutatja be Észak-Amerikában. A Sony Picture…
Jó helyszínt választott a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája és a Felpécért Alapítvány, amikor közösen úgy döntöttek, hogy a Felpéci…
A Kraftwerk neve az elmúlt négy évtizedben egybeforrott az elektronikus zene fogalmával. Szinte mindenki, aki ebben a szcénában tevékenykedik, őket…
Hosszú, alapos szakmai előkészítő munka után 2013. december 31-én megjelentek a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvízre vonatkozó új kormány- és…
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához (NAK) került ez év január 1-jétől a kormányhivataloktól a falugazdász-hálózat működtetése – jelentette be a NAK…
Felrobbant egy családi ház Táton, az épület helyétől 70-80 méterre is tető- és törmelékdarabok találhatók – tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei…
Az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás kiterjesztésének és továbbfejlesztésének lehetőségeiről tárgyalna Bajnai Gordon a szocialistákkal.
Pozitív kokainteszt miatt kétéves eltiltást kapott Charline Van Snick, aki kikapott Csernoviczki Évától tavaly áprilisban a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság 48…