Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb rosszindulatú daganata, de ma már jól szervezett, rendszeres, behívásos szűréssel korai stádiumában felismerhető, így nagyon hatékonyan gyógyítható is. Érdemes kétévente egy órát szánni a vizsgálatra, hogy cserébe meghosszabbítsuk életünket.
Magyarországon évente több mint hatezer új emlőrákos megbetegedést regisztrálnak, és ezek száma sajnos évről évre növekszik. A negyven-negyvenöt éveseknél már gyakoribb, mint a fiatalabbaknál, de ötven-hetven éves korban leggyakoribb az előfordulása.
A mammográfia életet menthet
Kialakulásának okát nem ismerjük, csupán elősegítő tényezőit. Fokozza a rizikót, ha a nőnek már volt valamilyen emlő elváltozása, ha nem szült, nem szoptatott, ha a családban emlő-petefészek, vagy vastagbélrák fordult elő, illetve ha a klimax után hormonpótló gyógyszereket szed. A betegség kialakulásához hozzájárul ezen kívül a túlsúly, a testmozgás hiánya, a gyakori alkoholfogyasztás, a dohányzás, illetve az egészségtelen táplálkozás is. Ahhoz, hogy idejében felfedezzük, nélkülözhetetlen a rendszeresen végzett mammográfiás szűrővizsgálat. Ezeken azonban a behívott nők legnagyobb része nem jelenik meg, pedig a rendszeres szűrés akár életet menthet.
A budapesti Szent János Kórház Emlőszűrő Központjának osztályvezető főorvosa szerint a lakosság húsz százalékát sajnos egyáltalán nem lehet megszólítani. Demeter Jolán lapunknak kiemelte: „A megelőzés nagy része az, ami az életmódunkon, a rossz szokásainkon múlik, ám ez sem mindig elegendő. Fontos viszont, hogy a daganatot minél korábban vegyük észre, mert a korai emlőrák 95 százalékban gyógyítható.”
Kiket hívnak be?
Hazánkban 2001-ben vezették be a negyvenöt és hatvanöt év közötti asszonyok kétévenkénti, meghívásos mammográfiás szűrővizsgálatát. Az érintett asszonyok a lakcímükhöz tartozó szűrőközponttól levélben kapnak értesítést, melyben a vizsgálat leírása és a felajánlott időpont szerepel. A szűrés csupán néhány percet vesz igénybe és teljesen fájdalommentes. Hatvanöt éves kor fölött már nincs behívás, de ez nem jelenti azt, hogy ekkor már nem fordulhat elő az emlőrák. Nem ritkán nyolcvan éves kor fölött is kialakulhat olyan daganat, melyet el kell távolítani, így tehát panasz esetén minden korosztálynak érdemes orvoshoz fordulnia.
Az önvizsgálat fontossága
Mivel harminc és negyvenöt éves kor között csak panasz esetén végeznek ultrahangos vizsgálatot vagy mammográfiát, így mindenképp érdemes időt szánni a rendszeres önvizsgálatra. Hogy minél koraibb állapotában észrevegyük az elváltozást, a későbbi rendszeres mammográfiás szűrővizsgálatok között is érdemes gyakran elvégezni a tapintásos önvizsgálatot. Ennek módszerét megmutatják a szűrést végző nővérek, orvosok, de egészségnapokon is elsajátítható, később pedig otthonunkban is elvégezhető. Tapintható csomó, vagy egyéb, addig nem tapasztalt elváltozás esetén egyértelműen orvoshoz kell fordulni!
Ha tanácsra, segítségre van szüksége, forduljon bizalommal a Magyar Rákellenes Ligához, a Rákbetegek Országos Szövetségéhez, vagy a Budapesten és az ország számos pontján működő önsegítő beteg-klubokhoz. A klubokat általában emlőrákra szakosodott orvosok, illetve képzett önkéntes segítők szervezik, emellett pedig évente több alkalommal pszichológusok és pszichiáterek is segítenek a betegség feldolgozásában akár saját magunkról, akár rokonról legyen szó.
Szöveg: Mozer Mária

