Kísértetutcák Devecserben
Kolontár felől közelítem meg Devecsert. Ajka után az út több emelet magas betonfal mellett visz. Ahol a gyilkos vörös iszap…
Kolontár felől közelítem meg Devecsert. Ajka után az út több emelet magas betonfal mellett visz. Ahol a gyilkos vörös iszap…
A győri Audi-gyár bővítéséhez mintegy egymilliárd forintos önkormányzati infrastruktúra-fejlesztések kapcsolódnak – olvasható a megyeszékhely 2014-ig szóló gazdasági programjának tervezetében, amelyről…
A jövő év végén lejáró határidő meghosszabbítását kéri a Balatoni Hajózási Zrt.-ben részvényes huszonkét tóparti önkormányzat. Addig kellene ugyanis 1,5…
Ipolyszög Község Önkormányzata 2010. januárjában – 90 %-os támogatási intenzitás mellett – 40.162.249,- Ft támogatásban részesült az Új Magyarország Fejlesztési…
„Ellesett pillanatok a Réhelyi Látogatóközpontban” – címmel hirdet amatőr fotópályázatot a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság. Bármilyen témájú; /növény, állat, táj…
A szegedi önkormányzat jogszerűen helyeztette át 12 Mars téri kereskedő 15 pavilonját 2009 végén. Amint a Csongrád Megyei Bíróság jogerős…
A gyermekek utáni szavazati jog komoly vitákat eredményezett a kérdőívre válaszoló 900 ezer állampolgár esetében, ugyanakkor a többi kérdésben egységes…
Hamarosan kezdeményezik az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosítását, így 2014-től összeférhetetlenné válhat a polgármesteri és a parlamenti képviselői tisztség…
Schmitt Pál köztársasági elnök kedden kétnapos hivatalos látogatásra Lengyelországba utazik, ahol először Varsóban lengyel kollégájával, Bronislaw Komorowskival tárgyal, és Donald…
Kövér László és a független Szili Katalin expozéjával, illetve a frakciók vezérszónoki felszólalásaival kezdődhet meg ma az alkotmányjavaslatok több mint…