Close

Búvár Kund a nemzetközi vizeken

A Fehmarn-sziget Németország harmadik legnagyobb szigete, kedvelt üdülőhely Schleswig-Holsteinben. A németek szeretik a sós tengeri levegőt, a hideg tengervizet, és azt sem bánják, ha szitál kicsit az eső. Megszokták, ez az övék. Azon az augusztus 3-i délutánon épp elállt az eső és kitisztult az ég. A sziget csücskén bámészkodó turisták várták a naplementét, de helyette olyat láttak, ami ebben a békés világban generációk óta nem fordult elő. Dánia felől a Balti-tenger irányába két óriási, amerikai felségjelzésű hadihajó úszott be a képbe, a USS Kearsarge és nyomában a USS Arlington.

A Kearsarge kétéltű hadműveletekhez használt gigantikus hadihajó, az Arlingtont különleges partra szállító műveletekhez használják. Harmadik társuk, a Gunston Hall már három nappal korábban elhaladt ugyanezen az útvonalon. Négyezer amerikai tengerészgyalogos hadi felszereléssel és katonai küldetéssel. A hajók tizenhét csomóval szelték a tengert, így nem csoda, hogy másnap hajnalban már dán felségvizeken, egészen pontosan a Bolholm-szigetnél jártak. Eddig lehetett követni az útjukat, mert Bolholm térségében a hajók kikapcsolták az automatikus azonosító rendszerüket, ettől kezdve eltűntek a lokátorok szeme elől. A tervek szerint egy hétig demonstrálták az erőt a Balti-tengeren, aztán ismeretlen, titkos cél felé vették útjukat.

Az esetről még aznap beszámolt az NDR, azaz az északnémet közszolgálati igaz média. Valószínűleg elfelejtették megkérdezni, hogy szabad-e.

Szakértőik a balti és skandináv országok támogatásának jeleként értékelték az amerikai hajók felvonulását, amiben egyúttal benne volt az Oroszországgal szembeni elszántság üzenete is. Az amerikaiak kettős küldetésnek tettek eleget. A felvonulással megmutatták, hogy Amerikára mindig lehet számítani, Amerika megvéd az orosz fenyegetéstől, és sosem hagyja cserben szövetségeseit. Főleg most van erre nagy szükség, mert az a hír járja, hogy megnőtt az orosz medve étvágya, a következő falat a torkán a három balti állam lesz. Oroszország vegye tudomásul, hogy az Egyesült Államoknak megvannak az erőforrásai és az akarata is, hogy ezeket bármikor bevesse!

Így aztán a NATO megerősített baltikumi jelenlétéhez csatlakoztak az amerikaiak is, cikáztak oda-vissza a nemzetközi vizeken, ha dolguk úgy hozta, és ha a stratégák úgy látták jónak, még a lokátort is kikapcsolták. Augusztus elején semmi különös nem volt ebben és abban sem, hogy az eltűnésre épp a Bolholm-sziget magasságában került sor. Lehet, hogy hármas küldetésük volt a hadihajóknak? Lehet, hogy vitték magukkal Búvár Kund utódait vagy sima robotokat, akik lemerültek a tengerbe, megnézni, ott van-e a gázvezeték?

Hogy tovább fonjam az összeesküvés-elmélet fonalát, idézem Nancy Faeser német belügyminisztert. Faeser asszony az eset után tíz nappal a gázterminálok és vezetékek kitettségéről értekezett. „Fel kell készülnünk a kritikus infrastruktúrák elleni esetleges támadásokra” – mondta a Bild am Sonntag című lapnak, és a várható orosz fenyegetésekre figyelmeztetett. Őt pedig maga a CIA figyelmeztette, hogy támadás várható a balti-tengeri gázvezetékek ellen. Ez az után történt, hogy az erődemonstráló amerikai hadihajók, fedélzetükön a Búvár Kundokkal, elhagyták az északi nemzetközi vizeket. Az amerikai titkosszolgálatnak valószínűleg eszébe sem jutott, hogy a német bel- és honügyi miniszter a titkos információkat megosztja a sajtóval. Persze ezek az információk is csak így utólag töltődnek fel többlettartalommal, amikor megtörtént a szabotázs.

Biden sokat bejátszott interjúját most nem emlegetem, felesleges lenne azon rugódzni, hogy már februárban beígérte, ami most megtörtént. A felvilágosult világban mindenki tudja, hogy a gázvezetéket az oroszok rongálták meg. Hiszen Nyugat-Európának nem érdeke, hogy elvágja magától az orosz gázt, mert már rég lemondott róla. Igaz, gázszankciót bölcsen nem hozott az EU, hogy ha jön a hideg tél, vissza lehessen táncolni, esetleg megnyitni az Északi Áramlat–2-t, amely február óta várja az üzembe helyezési engedélyt. Az biztos, hogy a két Északi Áramlat idén télen nem fog orosz gázt szállítani. Európa rászorul többek között a méregdrága amerikai palagázra.

Én részemről örülök, hogy a németek csak magukra gondoltak, amikor önző módon északon építtették ki mind a két orosz gázvezetéket. Eszükbe sem jutott a közép-európai országok gázellátásán aggódni. És annak is örülök, hogy a minket ellátó Déli Áramlat kikerüli Ukrajnát, mert egy ott futó vezeték megrongálását az ukránok maguk is el tudnák végezni.

Rab Irén
A szerző történész

Forrás: Magyar Hírlap

Shares
scroll to top