Close

Élő Bolygó Jelentés: 8 milliárd ember jövője a tét


A most publikált WWF Élő Bolygó Jelentés a természet utolsó segélykiáltása: a jelentés szerint a gerinces fajok populációi megdöbbentő mértékben, 68%-kal zsugorodtak. Ha nem vesszük tudomásul, mekkora veszélyben van a természet és ezzel a mi életünk, azzal 8 milliárd ember jövőjét tesszük kockára. Vajon értjük a jelzéseket, képesek vagyunk elindulni a cselekvés útján és alkalmazkodni az új korhoz?
A WWF kétévente megjelenő Élő Bolygó Jelentése bolygónk aktuális állapotát és az emberi tevékenység hatását mutatja be tudományos alapokon nyugvó adatokra támaszkodva. A jelentés 2020-as kiadásában világosan látható: a természet felbolydult, és Földünk egyértelmű vészjelzésekkel figyelmeztet erre.
„Rendszerszintű változásra van szükség az élelmiszer-termelésben, az energia előállításában, tengereink kezelésében és a nyersanyagok felhasználásában. De mindezek felett leginkább a hozzáállásunkon kell változtatni: ahelyett, hogy a természetre úgy tekintünk, hogy >>jó, ha van<<, el kell fogadnunk végre, hogy a legnagyobb és egyetlen szövetségesünk az egyensúly helyreállításában” – fogalmaz David Attenborough természettudós, a WWF nagykövete. A természettől való elidegenedésünk egyik komoly megnyilvánulása az egész világot érintő koronavírus-járvány, ami egyértelműen rámutat az emberek és a bolygó egészsége közötti összefüggésekre és arra, hogy nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk.


Az idei Élő Bolygó Jelentésből kiderül: az 1970 és 2016 közötti időszakban az egész világon megfigyelt 4392 faj 20811 populációja döbbenetesen nagy mértékben, átlagosan 68%-kal zsugorodott. A leggyorsabb ütemben az édesvizek biológiai sokfélesége romlik: 300 év alatt a globális vizesélőhelyek mintegy 90%-a eltűnt, a megfigyelt 3741 édesvízi populáció (944 emlős-, madár-, kétéltű, hüllő- és halfaj) pedig átlagosan 84%-kal lett kisebb. „A mi évszázadunkban a vadon élő fajok egyötödét fenyegeti a kihalás az éghajlatváltozás következtében. A növények kihalási kockázata szintén hatalmas: a dokumentált növényfajkihalás az emlősök, a madarak és a kétéltűek együttes csökkenésének kétszerese. A bolygó élővilága kritikus állapotban van, és meg kell végre értenünk, a mi túlélésünk is ettől függ: gazdaságunk és egészségünk a természetre épül, és csak akkor leszünk képesek megóvni a biológiai sokféleséget és gazdasági egyensúlyt, ha ezt a tényt elfogadjuk” – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.


A 2020-as Élő Bolygó Jelentés „A bolygó hangja” című mellékletében (Voices for a Living Planet) a világ minden részéről fiatal és tapasztaltabb filozófusok, véleményvezérek, gyakorlati szakemberek osztják meg velünk, ők milyennek képzelik el az egészséges bolygót. A jelentés magyar kiadásának mellékletében hazai szerzők is kifejtették gondolataikat
A WWF Magyarország a zöld helyreállítás reményében szeptember 10-ével meghirdeti az új normát, aminek elfogadásával bárki a változás generációjának tagjává válhat. A 7 pontos vállalás nemcsak elindít a cselekvés útján, de hangsúlyozza azt is, hogy mindannyiunknak fontos tudni, hinni és elfogadni, hogy a változás nem csupán a fiatalok, a világ másik végén élők vagy a még meg nem születettek ügye és érdeke. Érintettek vagyunk mindannyian és most kell készen állnunk. Tegyünk együtt fogadalmat, hogy a régi szokásainktól megszabadulva elindulunk a változás útján és újra egy család leszünk: ember és természet.
Forrás: WWF Magyarország

Shares
scroll to top