Close

Novák Katalin: ingyenes lesz az első nyelvvizsga a fiataloknak

Fotó: matrixnyelviskola.hu

Ingyenesé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Novák Katalin az Országos Diáktanács ülése előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel is segíteni szeretnék a fiatalok munkaerőpiaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, ám stagnál azok száma, akiknek erről igazolásuk is van.
A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsgát követően az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj kifizetését – tette hozzá.
Az államtitkár úgy vélekedett, a mai világban egy fiatalnak nélkülözhetetlen a nyelvtudás, és az is, hogy papírt, bizonyítványt is szerezzen ismereteiről.
Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: a kutatások szerint ugyan az elmúlt években emelkedett azoknak a 15-29 éves fiataloknak a száma, akik azt állítják magukról, hogy beszélnek idegen nyelvet, ám a nyelvvizsgával rendelkezők aránya stagnál. Az elmúlt években végzett felmérések szerint e korosztály tagjainak csupán 31 százaléka rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal – tette hozzá.
A kormányzat ezért döntött az első nyelvvizsga ingyenességéről, legyen ez akár közép-, akár felsőfokú.
Ugyanakkor követelmény az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes megléte, a térítés összege pedig megegyezik az emelt szintű érettségi megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga díjával, vagyis 34 500 forint – mondta Novák Katalin.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top