Close

„Befogta” a Nap a kilencedik bolygót

A rejtélyes kilencedik bolygó művészi ábrázolása. Forrás: messagetoeagle.com

Számítógépes szimulációk alapján svéd és francia csillagászok szerint nagyon valószínű, hogy exobolygó – azaz Naprendszerünkön kívüli – az úgynevezett kilencedik bolygó.

Ez azt jelentené, hogy ez az első exobolygó, amelyet a Naprendszeren belül fedeztek fel. Ha ez valóban így van, akkor értelmét veszti az exobolygó definíciója, amely szerint az exobolygó a mi naprendszerünkön kívüli, idegen csillag körül keringő égitest – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
A Monthly Notices of the Royal Astronomical Society Letters (MNRAS Letters) tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a Lund Egyetem tudósai azt írták, számos jel utal arra, hogy a kilencedik bolygót az ifjú Nap „befogta” és azóta a Naprendszer részét képezi.
„Szinte ironikus, hogy miközben csillagászok gyakran találnak több száz fényévnyire fekvő más naprendszerekben exobolygókat, létezik valószínűleg egy elbújva a mi naprendszerünk hátsó udvarában” – mondta Alexander Mustill, a Lund Egyetem csillagásza.

A csillagok csoportokban jönnek létre és gyakran elhaladnak egymás mellett. Az ilyen találkozások során egy csillag „ellop” egy vagy több másik csillag körül keringő bolygót. Valószínűleg ezt történhetett akkor, amikor a Nap „befogta” a kilencedik bolygót.
Alexander Mustill a Lundi és a Bordeaux-i Egyetem csillagászaival közösen, számítógépes modell segítségével bemutatta, hogy a kilencedik bolygót valószínűleg akkor fogta be a Nap, amikor szoros közelségbe került vele, amikor az egy másik csillag körül keringett.
Nagyon valószínű, hogy a kilencedik bolygót más bolygók vezették, és amikor egy olyan pályára került, amelyik túlságosan széles volt saját csillaga körül, a Nap megragadta a lehetőséget, hogy „elrabolja” eredeti csillagától és „befogja”. Amikor a Nap később eltávolodott a csillaghalmaztól, amelyben született, a kilencedik bolygó egy Nap körüli pályán ragadt – magyarázta Alexander Mustill. Nincs még felvétel a kilencedik bolygóról, még egy fénypont sem. Nem tudják, hogy kőből, jégből vagy gázból áll-e. Amit tudni, hogy tömege tízszerese a Föld tömegének – tette hozzá.

Sokkal több kutatás kell ahhoz, hogy megbizonyosodjanak: a kilencedik bolygó az első exobolygó a Naprendszerben. Ha az elmélet igaz, akkor Alexander Mustill szerint az űrkutatás, valamint a Nap és a Föld megértése egy hatalmas lépést halad előre.
A szakemberek egy része már évek óta állítja, hogy létezik a kilencedik bolygó. Amerikai csillagászok idén januárban jelentették be, hogy meggyőző bizonyítékot találtak a Naprendszer peremén rejtőzködő planéta létezésére, amelyet nem sokkal később a Cassini űrszonda adatait tanulmányozó francia csillagászok is megerősítettek.
Amennyiben a kutatók feltételezései helyesek, akkor a kilencedik bolygó tízszer nagyobb a Földnél és ezerszer messzebb van a Naptól. A gázóriást eddig nem sikerült közvetlenül megfigyelni.

MTI

 

Kapcsolódó cikkek:

A titokzatos kilencedik bolygó lehet a felelős a Földön bekövetkező tömeges kihalásokért

Francia kutatók szerint is létezhet a Naprendszerben kilencedik bolygó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top