Close

Magyar tanulmány: a mutatás irányát követik a kutyák

Fotó: the-scientist.com

A kutya egy adott területre, nem pedig egy konkrét tárgyra vonatkozva értelmezi gazdája mutatását – derült ki magyar kutatók vizsgálatából.

Eddig is ismert volt, hogy a kutyák képesek követni az ember tekintetét, megállapítani, hogy mire néz, megértik a parancsokat is, illetve – szemben a csimpánzokkal és más főemlősökkel – követik a mutatást. Emiatt a szakirodalomban mutatást értő fajként tekintenek rájuk. A szóbeli parancsok követése mellett a kutyák arra is képesek, hogy különböző emberi gesztusokat megértsenek, ezért tudják követni a mutatást már egész fiatalon is, ha rövid ideig tart és nem közvetlen közelre történik.
Magyar kutatóknak a Journal of Comparative Psychology című szaklapban megjelent vizsgálata ezt a képet árnyalja. Tauzin Tibor, a Közép-európai Egyetem (CEU) Kognitív Tudományi Tanszékének kutatója, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) doktorandusza, Csík Andor, a BME és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) doktorandusza, Kis Anna, az ELTE tudományos munkatársa és Topál József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az ELTE tudományos főmunkatársa a közelmúltban azt vizsgálták, hogy a kutyák kommunikációs képessége hogyan vethető össze az emberével a mutatás tekintetében.
Az eredmények arra utalnak, hogy a kutya képes ugyan a mutatást követni, de számára az más jelent, mint az ember számára: úgy tekinti, mint ami egy helyre, nem pedig egy konkrét tárgyra vonatkozik – tájékoztatta a CEU kedden az MTI-t.
Annak érdekében, hogy feltárják, a mutatás milyen jelentéssel bír a kutyák számára, a CEU és az ELTE kutatói olyan vizsgálati helyzetet hoztak létre, amelyben a kutyák egy embert láthattak, aki először rámutatott két egymás mellé helyezett játék egyikére, majd pedig megcserélte a tárgyak helyét. Így a mutatással kijelölt tárgy az ellentétes oldalra került, míg az ellentétes oldalon lévő a korábbi mutatás irányába. A kutatók azt figyelték meg, hogy a kutyák melyik tárgyat közelítik meg, amikor lehetőséget kapnak rá. A kutyák a mutatás iránya alapján választottak: azt a játékot közelítették meg, ami a mutatás irányában volt és nem pedig azt, amire az ember rámutatott. Ez arra utal, hogy a kutyák számára egy olyan egyszerű gesztus, mint a mutatás, mást jelenthet, mint az embereknek. Vélhetően azért, mert nekik az jellemzően egy területet jelöl ki, ahol egy előtte már alaposan begyakorolt feladatot kell végrehajtaniuk.
A kutya és az ember tehát eltérően reagálhat a mutatásra. Ez az információ olyan helyzetekben lehet hasznos, amelyekben a kutyának mutatás segítségével instruált feladatot kell végrehajtania.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top