Close

JeSuisCharlie – Karikatúra-kiállítás a Francia Intézetben

    JeSuisCharlie címmel rendez nemzetközi karikatúra-kiállítást a Budapesti Francia Intézet a Magyar Képregény Szövetség tagjaival együttműködésben; az intézet galériájában tíz nemzet karikatúristáinak rajzai láthatók péntektől.
    A Charlie Hebdo szerkesztőségében január 7-én elkövetett merényletben elhunyt újságírók és karikaturisták tiszteletére, valamint a szólásszabadság védelme érdekében rendezett kiállításra huszonöt alkotás érkezett, ezeket a közönség először láthatja együttközölte az MTI-vel szerdán a Budapesti Francia Intézet.
    Mint emlékeztetnek, a támadás napjának estéjére a JeSuisCharlie a Twitter történetének legtöbbet használt címkéjévé vált; január 7. és 9. között több mint 5 millió bejegyzést jelölt a honlap mikroblogjaiban.
    A posztok többsége szöveges részvétnyilvánítást tartalmazott fotót vagy feliratot maguk elé tartó emberekkel. Ám a magazin dolgozóinak kollégái, a grafikusok világszerte saját fegyverükhöz nyúltak: ceruzát ragadtak, hogy rajzban fejezzék ki tiszteletüket. Azonos mottóra, ilyen gyorsan és ilyen nagy mennyiségben még sosem készültek karikatúrák, és így ez a régi képzőművészeti ábrázolási mód újra reflektorfénybe került. A manapság megszokott, hírekre reflektáló mémek helyett igényes grafikák újraés újraposztolásától nyüzsgött az internet egész januárban; A tárlat ezekből nyújt válogatásttájékoztatott az intézet.
    "A toll hatalmasabb, mint a kard: tartja a közmondássá vált idézet, ám a fenti számadat igazolja, hogy a technika új, még hatékonyabb fegyvert ad az internetezők kezébe: a hashtaget. A netezők hamar átvették a képet és a szlogent, a feliratból pedig (egybeírva és kettős keresztet eléillesztve) hashtag, vagyis címke lett" – idézik fel a szervezők.
    A Zsigó Bianka és Takács Eleonóra által rendezett kiállítás a Budapesti Francia Intézetben január 14-én megtartott, A szólásszabadságért című konferencia folytatása és a március végéig zajló 15. Frankofón Fesztivál programsorozat része.
    A francia és a magyar művészek munkái mellett amerikai, belga, brit, indiai, iráni, kanadai, orosz és spanyol karikatúristák rajzai lesznek láthatók nagy formátumban április 10-ig.
MTI
Fotó: Bruzák Noémi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top