Close

Díjugrató Mesterek Tornája – Rekordrészvétel külföldről

    A nevezési lista szerint 70 lovascsaknem 140 lóvalindul a hétvégi díjugrató Mesterek Tornáján Kaposváron. Negyvenen szomszédos országokból érkeznek a péntektől vasárnapig tartó versenyre, ami rekordnak számít, mert korábban ennyi külföldi lovas még nem nevezett. A közönség a magyar élmezőny mellett román, szlovák és szlovén versenyzőket láthat majd a kaposvári Pannon Lovas Akadémián.
    A 27. Mesterek Tornája programjában 15 versenyszám szerepel, az összdíjazás több mint nyolcmillió forint.
    A szervezők öt kategóriában hirdetnek győztest: az ötéves, illetve a hat-hét éves lovak küzdelme mellett a tapasztaltabbak számára a bronz, az ezüst és az arany körben nyílik lehetőség a megméretésre. Pénteken az elődöntőket, szombaton a középdöntőket, vasárnap pedig a döntőket rendezik, a napi program a tervek szerint reggel 9 órakor kezdődik. Az arany kör döntőjét, a Turi József emlékversenyt vasárnap 14 órától tartják, ebben a számban várható a legszínvonalasabb csata a 140-150 centiméteres akadályokkal kialakított pályán
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top