Close

Kamrapolc program

Magyar kézműves élelmiszereket népszerűsít a Magyar Turizmus Zrt. Kamrapolc programja. A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Ízek Alapítvány közös sajtótájékoztatón mutatta be a programot, amelynek célja, hogy a kiváló minőségű hazai agrártermékek minél szélesebb körben ismertté váljanak világszerte.
Dr. Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a Kamrapolc program a helyi termékek, sajátos ízek, specialitások összegyűjtését, megmentését szolgálja a hungarikum-programhoz hasonlóan. Utalt arra is, hogy az elmúlt időszak turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően Budapesten 35%-kal több vendég fordult meg, mint 2010-ben, és ez a mutató év végéig várhatóan eléri az 50%-ot. Budapest karácsonyi vásárai és minőségi magyar élelmiszerkínálata nagyban hozzájárul ahhoz, hogy idén a főváros szállodái az ünnepek alatt telt házzal üzemelnek.
Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint a turizmus akkor lehet eredményes, ha a vendégek asztalára kiváló minőségű magyar termékek kerülhetnek. A Kamrapolc programban az agrárgazdaság, az élelmiszeripar, a gasztronómia és a turizmus szorosan együttműködik. A hungarikum-program sikerét jelzi, hogy 368 településen jött létre helyi értéktár, és mind a 19 megyében működik megyei értéktár –tette hozzá.  
Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a Kamrapolc program célja, hogy a jó minőségű kézműves- és élelmiszeripari termékek, hungarikumok felkerüljenek a turisztikai szolgáltatók kínálatába, elérhetővé váljanak a bel- és a külföldi turisták számára egyaránt. Várják a kistermelők, őstermelők és kisvállalkozások jelentkezését, számukra a program új piaci lehetőségeket nyithat.
Lipcsey György, az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az értékesítési rendszer koordinálását az MT Zrt. végzi majd, az egyeztetéseket követően 2015 második felében 12 kamrapolc-pont kezdheti meg működését. A programhoz csatlakozó turisztikai szolgáltatói helyeken, például szállodákban, éttermekben, Tourinform irodákban és ajándékboltokban támogatják a kamrapolcok létrehozását. A kamrapolcok kétféle kínálattal jelennek majd meg: a vidéki kamrapolcokat a tájegységre jellemző, helyben termelt árukkal, míg a városi, a forgalmasabb turisztikai pontokon a külföldön is ismert és keresett hungarikumokkal töltik meg.
Horváth Gergely, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese is turizmus és a gasztronómia kapcsolatának fontosságát hangsúlyozta. Az utazási motivációk között ugyanis a helyi sajátosságok, gasztronómiai élmények egyre nagyobb szerepet kapnak, és ennek a tendenciának az erősödése várható a következő években.
A Kamrapolc program elsőként a Magyar Ízek Vásárán jelent meg, amely az Erzsébet téren több mint 60 hazai és határon túli termelő kézműves termékeit kínálja. A Kamrapolc programmal kapcsolatos véleményeket, észrevételeket a vásár területén álló Kamrapolc sátorban két héten keresztül lehet megtenni, illetve 2015. január 5-ig online is kitölthetők a kérdőívek.  
A Kamrapolc tájékoztató kiadványa letölthető a http://szakmai.itthon.hu weboldalról.
Bognár Mária
                             

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top