Close

Vár a Víg

Az ünnep – Pesti Színház
 
Az Az ünnep című, Thomas Vinterberg, Mogens Rukov és Bo Hansen Dogma-filmje alapján készült drámát Eszenyi Enikő rendezésében december 20-án tekintheti meg a felnőtt (16 éven felüli) közönség a Pesti Színházban.
 

 
David Eldridge drámája egy jól szituált család, a Hansen család hagyományos ünnepnapjának története. Az elegáns környezet, a kifogástalan miliő, a finom család képe azonban látszólagos, ugyanis a megszokottól eltérően ez alkalommal rendkívüli érzelmek szabadulnak el, bonyodalmak keletkeznek, mely szituációk a társulat számára hatalmas játékra adnak lehetőséget. A dráma tartalma, Eszenyi Enikő érzékeny rendezése egyetlen nézőt sem hagy reakciók nélkül. Együtt lélegzik a közönség a szereplőkkel. A családfő szerepében Hegedűs D. Gézát, feleségeként Halász Juditot láthatjuk, a gyerekeiket pedig Hegyi Barbara, Varjú Kálmán és Pindroch Csaba alakítja. A családi ünnepen persze több generáció találkozik, így a népes vendégsereg illusztris szereplőgárdájának minden tagja jelentős mondanivalóval és főleg frenetikus játékkal ajándékozza meg a közönséget. 
 
Popfesztivál 40 – Vígszínház-karácsony
 
Karácsonykor, december 26-án, délután 4-kor és este 7-kor várja a közönséget a Vígszínházban a Popfesztivál 40 társulata.
 
 
A Vígszínház múlt évi bemutatója óta óriási érdeklődés kíséri Eszenyi Enikő különleges rendezésében látható Popfesztivál 40 című előadást, amely abból az alkalomból született, hogy 1973-ban volt az ősbemutatója ugyancsak a Vígszínházban Déry Tibor – Presser Gábor – Adamis Anna Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés játékának. A jubileumi évre Eszenyi Enikő különleges vizuális elemekkel gazdagította a színpadi látványt, és az eredeti előadás népszerű dalait, archív felvételeit felhasználva tette rendkívül izgalmassá az új produkciót. A legendás történetre és szereplőire minden korosztály kíváncsi. Jó látni és hallani a nagyszerű dalokat éneklő kiváló színművészeket. A Vígszínház társulatának is nagy örömet adó zenés játékban további különlegesség, hogy az eredeti szereposztásban az Esztert alakító Almási Évát, a Józsefet alakító Tahi-Tóth Lászlót is láthatja a közönség, akiknek mai megfelelői a színpadon Balázsovits Edit és Telekes Péter.
 
A revizor – Vígszínház-szilveszter
 
December 31-én 17.30-kor és 21 órakor dupla előadásban látható a Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciója, az A revizor, amely kitűnő szórakozást ígér az év utolsó napján is.
 
 
 
Gogol zseniális művéből Bodó Viktor rendezett ,,maiasított, magyarosított” tragikomédiát. A revizor témája, a korrupció, a sikkasztások és a hazugságok leplezése itthon is, ma is aktuális.  A sziporkázó előadásban többek között Hegedűs D. Géza, Járó Zsuzsa, Lengyel Tamás, Hevér Gábor játékát élvezheti a közönség.
 
Fotók: Vígszínház

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top