Close

Padlófűtéses római-kori házat tártak fel Törökországban

Budapest – Padlófűtéses római-kori házat tártak fel Törökország déli részén, az ókori Piszidia városában. A ház nemcsak padlófűtéssel, hanem folyóvízzel és szennyvízelvezető rendszerrel is rendelkezett.

A kétemeletes házban volt szauna és fürdő is, a padlót pedig kályha segítségével fűtötték – mondta el Mehmet Özhanli, a feltárás vezetője.
A kétezer négyzetméteres házat tavaly fedezték fel a Piszidia városában folyó feltárások alkalmával. A település a korai kereszténység egyik fontos központja volt. A régészek szerint az épületet Kr.e. 25-ben emelték, és tipikus anatóliai háznak tűnik – olvasható a Hürriyet török napilap angol nyelvű honlapján.
Özhanli szerint a városban való elhelyezkedése alapján a ház eredetileg egy gazdag vagy előkelő származású római tulajdona lehetett, és egészen a 11. századig használták.
„Nincs több konkrét információnk, de tudjuk, hogy az épület több különböző civilizációból származó lakónak is otthont adott az évszázadok alatt” – mondta a régész.
A nyomok alapján úgy tűnik, hogy a házat egyszer felégették. A régészek a leégett réteg maradványai alatt keresztény témájú márványra festett képeket találtak, ami arra utalhat, hogy a házat leginkább a 4. században használták. Özhanli szerint a legvalószínűbb, hogy a házat a 8. századi arab betörések egyike alatt gyújthatták fel.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top