Close

Tablettákra cserélhetjük a tankönyveket? Harminc éven belül lehetséges lesz!

Egy neves amerikai kutatóintézet szerint már 30 éven belül lehetséges lesz bármilyen információt, tudásanyagot tabletták segítségével az emberi szervezetbe juttatni. Ha mindez igazzá válik, eltűnhetnek a nyelviskolák, hétköznapi tevékenységgé válhat a fordítás, sőt az oktatás egésze okafogyottá válhat. Az alvás közbeni nyelvtanulás már működik – olvasható a Gyorsfordítás honlapján.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
30 éven belül itt a nyelvtanuló tabletta?
Nicholas Negroponte, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatója szerint 30 éven belül képesek leszünk arra, hogy egy tablettát bevéve egy teljes nyelvet vagy bármilyen más tudásanyagot a magunkévá tegyünk. A tabletta bevételekor annak összetevői és az információ a véráramba kerül, majd a vér közvetítésével jut el az agyba, ezáltal az illető megszerzi a teljes tudásanyagot bármilyen erőfeszítés nélkül. Különböző tabletták lehetnek majd a különböző ismeretanyagok elsajátítására, egy tabletta tartalmazná például az angol nyelv ismeretanyagát, egy másik pedig az angol irodalom teljes tudástárát. Így akár bárkiből profi fordító, vagy tolmács is lehet. Számos tudós erősítette meg Negroponte állítását, miszerint ez valóban lehetséges lesz harminc éven belül. A Harvard Egyetem kutatóinak már tavaly sikerült kémiai szerekkel az agy tanulási képességeit úgy fokozni, hogy például az abszolút hallás is tanulható vált. 
 

Kutató vagy jós?
A kutató nem ismeretlen a technológiai vívmányokat nyomon követők előtt, hiszen ő volt az, aki már 1984-ben megjósolta, hogy a számítógépes egér hamarosan elbukik, és helyette hatékonyabb lenne a mutatóujjunkat használni erre a célra. Eleinte még a gondolat ellen is sokan tiltakoztak, mondván, hogy ehhez kicsi a képernyő felbontása, a kezünkkel eltakarnánk, vagy az ujjunkkal folyamatosan bepiszkítanánk a képernyőt. Ha belegondolunk, ma minden érintőképernyős eszköz ezen elv alapján működik, az okostelefonoktól kezdve a tabletekig.
1995-ben felvetette, hogy miért ne vásárolhatnánk újságokat és magazinokat online, és olvashatnánk azt a képernyőn. Akkor szintén mindenki nevetségesnek tartotta az ötletet, ám mára ez is természetessé vált. Negroponte szerint sok olyan „jóslata” volt, amit először mindenki halott ügynek gondolt, ám végül mégis arrafelé haladt a technikai fejlődés. Ha legutóbbi előrejelzése is beigazolódik, akkor könyvek fölött görnyedni, vagy egy tanteremben ülni és az igék ragozását tanulni órákon át: elfelejthető tevékenységek lesznek.
 

Míg nincs tabletta, alvás közben is tanulhatunk nyelveket.
Svájci pszichológusok csapata bizonyította be nemrégiben, hogy hatékonyabban lehet alvás közben nyelveket tanulni, mint ébren. A Cerebral Cortex by the Swiss National Science Foundation tudományos folyóiratban publikált kutatási eredményeik szerint az újonnan tanult idegen szókincs alvás közben is rögzül a memóriában.
Kutatásukban 60 német diákot kértek fel arra, hogy este 10-kor kezdjenek el addig soha nem látott holland szavakat tanulni. A csoport felét elengedték aludni, és alvás közben hallgattatták velük az új szavakat, míg a csoport másik felének ébren kellett ugyanezt tennie. Az alvókat éjjel kettőkor felébresztették, és mind a 60 diákot tesztelték, mennyire tudják lefordítani az új szavakat. Azt találták, hogy azok, akik álmukban hallgatták a szavakat, sikeresebben le tudták fordítani azokat, mint az ébren lévők.
A tanulmány kitért arra is, hogy az ébren lévők egyszerűen azért teljesítettek rosszabbul, mert kialvatlanok voltak.
  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top