Close

Korral járó gerincproblémáktól szenvedtek az egyiptomi fáraók

Kairó, 2014. október 22., szerda (MTI) –  Korral járó gerincproblémáktól szenvedtek az egyiptomi fáraók – állítják a Kairói Egyetem kutatói, akik újbirodalmi – XVIII., XIX., valamint XX. dinasztia korából származó – tizenhárom múmiát vetettek alá CT-vizsgálatnak; eredményeiket az Arthritis & Rheumatology című folyóirat legújabb számában megjelent tanulmányban ismertetik.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A XVIII., XIX. és XX. dinasztia korabeli múmiák igen jó állapotban maradtak fenn, és a korábban elvégzett röntgenvizsgálatok három uralkodónál – II. Amenhotepnél, II. Ramszesznél, valamint Merenptahnál, II. Ramszesz 13. fiánál fedeztek fel Bechterew-kórra (spondylitis ankylopoetica), a gerincoszlop ízületeinek és kötőszöveteinek  krónikus, gyulladásos megbetegedésére utaló elváltozásokat. A fiatal korban kezdődő, fájdalmas betegség jellemzője az ízületek és szalagok elmeszesedése, a „botmerev” gerinc kialakulása. Az esetek harmadában  a kórfolyamat kiterjed  a térd-, a csípő- és a  bordaízületekre is, utóbbi esetben a pácienseknél légzési nehézség alakul ki – olvasható a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A diagnózist azonban csupán 2D-s röntgenfelvételek alapján állították fel – hangsúlyozta Szahar Szaleem, a Kairói Egyetem orvosi karának kutatója és Záhi Havvász, a Legfelsőbb Régészeti Tanács volt vezetője, akik komputeres rétegvizsgálatnak, CT-nek vetették alá a Kr.e.1492 és 1153 között élt egyiptomi uralkodók és udvaroncaik 13 múmiáját. 
A XVIII. dinasztia uralkodói közül a vizsgálandók körébe bekerült II. Thotmesz, III. Thotmesz, továbbá III. Amenhotep és Tutanhamon, ahogy III. Amenhoptep főfelesége Tije. Ugyancsak megvizsgálták egy korabeli udvaronc, Juja és felesége, Thuje földi maradványait, valamint egy ismeretlen 30 év körüli személy múmiáját, amely I. Thotmesz fáraó sírkamrájában nyugodott.
A XIX. és a XX. dinasztia időszakából a kutatók CT-nek vetették alá I. Széthi, II. (Nagy) Ramszesz és fia, Merenptah, valamint III. Ramszesz múmiáit. 
 
‘Egyetlen esetben sem fedeztük fel a Bechterew-kórra jellemző tüneteket, beleértve II. Ramszeszt és Merenptahot, akiknek múmiáját korábban megröntgenezték” – mutatnak rá a szerzők.
A kutatók ugyanakkor egy másik krónikus mozgásszervi betegség, az úgynevezett diffúz idiopátiás szkeletális hiperosztózis (DISH) radiológiai tüneteit fedezték fel. Az ismeretlen eredetű betegség lényege a fokozott csontosodási hajlam az íntapadási helyeken, a kórfolyamat a csigolyákon jelentkező csontkinövésekkel jár, de gyakori az ízületek, ízületi szalagok csontosodása és aszeptikus (steril) gyulladása is.
Mint a kutatók rámutattak, míg a Bechterew-kór fiatal korban kezdődő,  nagy fájdalmakkal járó betegség, a DISH időskori, sokszor csaknem tünetmentes folyamat, a pácienseknél nem túl jelentős hátfájás és ízületi merevség lép fel. A legújabb vizsgálati eredmények egybecsengenek a történelmi feljegyzésekkel is, hiszen a DISH-ben szenvedő fáraók szép kort éltek meg, különösen II. Ramszesz, aki közel a 90-hez távozott az élők sorából.
„Még idős korban is aktív életmódot folytattak, sőt háborúba vezették seregeiket. Ilyesmire aligha képesek a Bechterew-kórban szenvedő betegek” – hangoztatta Szaher Szaleem.
A kutatás rávilágított arra is, hogy a DISH tünetei keveset változtak az elmúlt néhány ezer év alatt, és aligha alakulnak át a jövőben. A vizsgálat másik tanulsága, hogy bár a betegség esetében nem mutatták ki az egyenes öröklődést, mégis megfigyelhető a családi halmozódás.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top