Close

A japánok bordélyházakat üzemeltettek Sanghajban a második világháború idején

Több mint másfélszáz bordélyházat üzemeltetett Sanghajban a második világháború alatt a japán hadsereg, melyekben kínai nőket kényszerítettek prostitúcióra – állítja egy kínai történész.


    Az első bordélyházat még 1932-ben nyitotta a japán hadsereg a kelet-kínai városban, ezek száma a következő években megállás nélkül nőtt, a világháború idejére a 160-at is meghaladta – fogalmazott egy sanghaji fórumon Szu Csi-liang, a sanghaji tanárképző egyetem a nők világháború alatti szexuális rabszolgaságát vizsgáló kutatóközpontjának a vezetője. A kínai-japán háború 1937-es kitörése után a hadsereg által fenntartott bordélyházak az egész északkeleti régióban megjelentek – mondta a szakember a központ témával kapcsolatos kutatásainak eredményeit idézve.
    A becslések szerint a második világháború alatt a japánok által üzemeltetett bordélyházakban mintegy 200 ezer koreai, kínai és más ázsiai országból származó szexrabszolga dolgozott, őket komforthölgyeknek nevezték. A korabeli érvelés szerint azért volt rájuk szükség, hogy a katonák morálját erősítsék. Japán hivatalosan nem kért bocsánatot, pedig erre az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és számos más jogi és polgári szövetség is felszólította.
    Sajnálatos módon Japán a mai napig nem nézett szembe a szexrabszolgaság bűnének súlyával, mely az alapvető emberi jogok komoly megsértése – fogalmazott Szu a kérdéssel kapcsolatosan.

 

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top