Close

A magyar kormány támogatásával épül tornaterem a csángóföldi Gyimesfelsőlokon

A Miniszterelnökség 200 millió forinttal támogatja a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum tornatermének felépítését – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára vasárnap, a csángóföldi iskola ünnepélyes tanévnyitóján.
    „Akik itt tanulnak, katolikus keresztények és magukat csángó-magyarnak, székelynek, vagy magyarnak mondják, ezért nagyon fontos, hogy olyan iskolák működjenek, amelyek az életben való helytállásra és identitásuk megtartására neveli ezeket a gyerekeket” – magyarázta az MTI-nek Soltész Miklós.
    Hozzátette: a Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános által két évtizede alapított iskola hatalmas jelentőségű intézménnyé nőtte ki magát azáltal, hogy magyarságuk és hitük megtartására neveli a gyimesi és moldvai csángó gyerekeket.
    Az iskola és a kollégium közötti telken már megkezdődött a két évtizeden át nélkülözött tornaterem alapozása a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökségének ötven millió forintos adományából: ennek felépítéséhez nyújt támogatást a magyar kormány – számolt be az államtitkár.
    A teológiai gimnáziumként 1994-ben alapított, 2001-ben pedig természettudományi osztályokkal, óvodával és elemi tagozattal bővült csángóföldi iskola a szegénységben élő, továbbtanulni vágyó gyermekek megsegítését tűzte ki célul. A keresztény szellemiségre nevelő tanintézmény moldvai csángó falvakból is fogad anyanyelvükön tanulni vágyó diákokat.
    Az iskola adományokból, a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége segítségével, majd a magyarországi közalapítványok támogatásával épült és bővült, az első évfolyam 15 éve ballagott. Idén hatvan végzőse volt az iskolának a nappali tagozaton. 2007-től esti tagozat is indult, azon idén 34-en végeztek. 15 ezer kötetes könyvtár, több korszerű laboratórium és jól felszerelt informatika-terem segíti az oktatást, egy különálló épületben pedig 120 férőhelyes kollégium szolgál a távolabbról érkezett diákok otthonául.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top