Close

Őssejtek megőrzésével rákkezelés után is helyreállítható a hímivarsejtek minősége

Egy majmokkal végzett amerikai tanulmány eredménye azt ígéri, hogy megőrzött őssejtjeik segítségével később egészséges hímivarsejteket termelhet azoknak a férfiaknak a szervezete is, akik a gyerekkori rákbetegségük kezelésére adott kemo- és sugárterápia miatt terméketlenné váltak.
A Cell Stem Cell című szakfolyóiratban közzétett tanulmányban a kezelések előtt nyertek ki őssejteket a kísérleti majmoktól, majd az eljárást követően visszajuttatták azokat a főemlősök szervezetébe. A szakemberek szerint mérföldkőnek számít az ilyen jellegű kutatásokban, hogy a később termelődött spermiumok képesek voltak megtermékenyíteni a petesejteket.

A pubertáson már átesett rákbeteg pácienseknek lehetőségük van rá, hogy a sugár- vagy kemoterápia előtt lefagyasszák hímivarsejtjeiket. Ez a lehetőség azonban nem áll fenn, ha gyerekkorban, a nemi érés előtt van szükség ilyen kezelésekre. Ebben az esetben is el lehet azonban raktározni azokat a spermatogoniális őssejteket, amelyek normális esetben kamaszkorban kezdik meg a spermiumok termelését.
   
A Pittsburgh-i Egyetem és a Magee-Womens Kutatóintézet munkatársai makákóktól vettek őssejteket, amelyeket lefagyasztva tároltak. A majmok eztán kemoterápiás szert kaptak, majd a kemoterápiás kezelés után visszaadták nekik saját őssejtjeiket.
   
A tizenkét felnőtt állat közül kilenc, az öt pubertás előtti majom közül pedig három szervezete képes volt a későbbiekben az egészséges spermiumok termelésére. További kísérletek azt mutatták, hogy ezekkel a hímivarsejtekkel sikeresen meg lehetett termékenyíteni a petesejteket.
  
„A tanulmány azt demonstrálja, hogy a főemlősök spermatogoniális őssejtjeit le lehet fagyasztani, majd ki lehet olvasztani anélkül, hogy elveszítenék aktivitásukat, és transzplantálásukat követően működőképes spermiumokat termelnek, amelyek képesek megtermékenyíteni a petesejteket, így létrehozni korai embriókat” – idézte Kyle Orwig, a Pitt School of Medicine szakértőjének magyarázatát a BBC hírszolgálata.
   
(http://www.bbc.co.uk/news/health-20168914)

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top