Close

Jól van hazánk legifjabb szívátültetettje

Sikeres szívátültetést hajtottak végre egy három hónapos csecsemőn múlt héten a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – közölte az intézet főigazgatója.
Ofner Péter főorvos kiemelte: a kisfiú a legfiatalabb beteg, aki eddig Magyarországon új szívet kapott. A műtétet múlt csütörtökön végezték el, az 5 kilogrammos kisfiú állapota azóta stabil.

 
A magyarországi szívátültetés huszadik évfordulójáról január elején a budapesti Semmelweis Egyetem városmajori klinikáján emlékeztek meg. Merkely Béla, a klinika elnöke akkor elmondta, hogy az elmúlt húsz évben összesen 206 szívtranszplantáció volt az országban. Magyarországon a szívátültetésre nagyjából három hónapot kell várni, ez az európai átlagnál valamivel jobb helyzetet jelent. Annak köszönhetően, hogy ez év elejével Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz, a kritikus állapotban lévő betegek még hamarabb juthatnak szervhez.
 
Az Eurotransplant révén először április végén egy súlyos szívelégtelenségben szenvedő, 46 éves nő kapott új szívet. Nem sokkal később – szintén a tagságnak köszönhetően – egy gyermek kapott új vesét a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján.
 
Forrás: MTI
 
Kép: humanclinic.net 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top