Close

Nyílt Levél Konrád Györgyhöz

Kedves Gyurka,

Sok víz lefolyt a Dunán, mióta együtt álmodoztunk arról a szép jövőről amikor majd népünk kezébe veheti saját sorsának irányítását, amikor majd magunk formálhatjuk gyermekeink jövőjét. Rohannak az évek, omlanak az álmok, de azért jó is történik, mert legalább a tudomány területein kezdünk eredményesek lenni, szót értünk az otthoni fiatalokkal és segítjük egymást.

Most a mai New York Times OpEd írásoddal kapcsolatban szeretnék feltenni pár olyan kérdést melyek félek, hogy neked rosszúl esnek, de remélem, hogy nem sértelek meg velük, hanem inkább elgondolkoztatlak azokkal. Persze lehet, hogy naív vagyok és nem mondok újat, de azért megpóbálom. Kedem azzal, hogy joggal vagy dühös, tudom, hogy Orbán Viktor sok hibát is elkövetett és azt is tudom, hogy még mindig van otthon bőven anti-szemita és ezt nehéz lehet elviselni.
 
Mégis:
 
•    Nem kellett volna írásodban megemlítened, hogy te is kéred, hogy az IMF/EU kisegítse hazádat a gazdasági kátyúból? Nem illett volna egy magyar írónak ezt a mostani legnagyobb gondunkat legalábbis megemlíteni?
•    Mit gondolsz, egy egyensúly lelkű magyar írónak tart-e az olvasó, amikor hazád demokráciáját „szemétnek” nevezed és egy szót sem ejtesz állandó és legnagyobb gondunkról; elszakított nemzettársaink sorsáról, a benesi deportálásokról, vagy a mai megaláztatásukról?
•    Nem gondolod, hogy amikor azt adod címűl egy írásodnak, hogy „Magyarország Szemét Demokráciája” akkor azzal nem csak a kormányt kritizálod, de az összmagyarságnak, hazád népének jóhírét rombolod?
•    Nem gondolod, hogy a fasisztázással meg a szabadon választott magyar kormánynak a Szovjet helytartóhoz, Kádárhoz való hasonlításával elvetetted a súlykot? Nézz a tükörbe!!! Igazmondó embert látsz ott?
•    Nem gondolod, hogy ha Te tényleg demokráciát szeretnél, akkor nem kellene több tiszteletettel kellene írnod egy szabad választáson kimondott döntéséről népednek?
•    Nem gondolod, hogy más népek ellenzéke nem a világ közvéleményének nyomásával próbálja elérni belpolitikai céljait? Hallottad már az amerikai vagy az izraeli ellenzéket így írni hazájukról? Nem hiszem: ők nem teregetik népeik szennyesét, ők otthon intézik azt, ami másre nem tartozik!
•    Nem gondolod, hogy a kormány megbuktatása nem rád tartozik, hanem az ország szavazó polgáraira és az őket képvislő Parlamentre?
•    Nem gondolod, hogy a demokrácia eszköze nem az utca, hanem a szavazó fülke?
•    Nem gondolod, hogy a baloldali tüntetésekre jobboldali tüntetés lesz a válasz és ezzel csak a káosz magját ültetitek el?.
•    Nem gondolod, hogy az ilyen írásokkal csak olajat öntesz az anti-szemitizmus tüzére és ezzel csak a Jobbikot támogatod?
•    Mit gondolsz, ha egy előrehozott választással sikerülne megbuktatnotok a kormányt, kiket segítenétek ezzel hatalomba?
•    Mit gondolsz, mit érzünk mi 56-osok -akik egy fél évszázadot dolgoztunk azért, hogy a magyar név megint szép legyen a nagy világban, hogy nyugaton megbecsülést és tiszteletet szerezzünk hazánknak- amikor ezt a pocskondiázást olvassuk?
Ne haragudj szókimondó kérdéseimért, inkább beszélgess el azokról mondjuk Csoóri Sanyival, vagy Duray Miklóssal, mert ideje, hogy kilépj abból az elszigetelt kis körből, mely egymást hergelve mocskolja a magyar nevet, elvégre 56 elveit egyszer Te is osztottad és annak lényege az összefogás volt!
 
Lipták Béla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top