Close

Kiadós volt Ötzi utolsó vacsorája

Bőségesen étkezett, és a halál is teli hassal érte Ötzit, a rézkori gleccsermúmiát.

    Húsz évvel a természetes módon megőrződött múmia megtalálása után a kutatók még mindig találnak új információkat és újabb felfedezésekre bukkannak Ötzivel kapcsolatban – olvasható az io9.com tudományos honlapon. 
    A legutóbbi vizsgálatok cáfolják azt a feltételezést, miszerint Ötzi az Alpokon át tartó hosszú, fárasztó út után hunyt el. A szakértők ugyanis részben megemésztett kecskehúst találtak a múmia gyomrában – ez arra utal, hogy kevesebb mint fél órával utolsó vacsoráját követően halt meg.
    Albert Zink kutató szerint nyílvesszővel lőtték meg és 30-60 perccel az étkezése után halt meg Ötzi. 
    Az pedig, hogy csupán húsz évvel a tetem megtalálása után vizsgálták meg a gyomor tartalmát, nem meglepő: eddig ugyanis nem tudták pontosan, hol található a szerv. Ötzi gyomra a mumifikálódási folyamat során elmozdult, így eddig a vastagbelét hitték a gyomornak. 
    A vizsgálat során megtalálták Ötzi három epekövét is, ami az állati zsírban gazdag táplálék miatt alakulhatott ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top