Close

Novák Előd: Felemás siker a médiaszabályozás

Felemásnak tartja a Jobbik a médiaszabályozáshoz benyújtott módosító indítványaik sikerét – mondta keddi sajtótájékoztatóján Novák Előd. Üdvözölte, hogy a vezető kereskedelmi tévék műsoraiban korlátozták a bűnügyi témájú híradásokat, míg a rádiók esetében nőtt a magyar dalok sugárzási aránya. A Jobbik ugyanakkor sérelmezi, hogy a kereskedelmi médiumok sugárzási joga nem lesz értékesíthető.
 

A két vezető kereskedelmi televízió műsorainak legfeljebb 20 százalékában adhat bűnügyi típusú híradást, ám a törvény kiskaput is nyitva hagyott – mondta kedden Novák Előd. Szerinte ugyanis ezek a televíziók felvásárolhatnak kisebb tévécsatornákat, a korlátozás pedig az összműsoridőre vonatkozik. A Jobbik sikerként könyveli el, hogy a jelenlegi 28-ról 35 százalékra nő a vezető rádióknál a magyar zene sugárzásának kvótája. Az ellenzéki párt eredetileg 40 százalékot javasolt.
A Jobbik örömmel fogadta, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatást – szankciók kilátásba helyezése mellett – immár nem csak a két-két vezető televízió és rádió esetében írja elő a törvényjavaslat. Kifogásolja, hogy a magyar zenék esetében nem kell a valódi igényeket kielégíteni, vagyis sem a slágerlistákat, sem az internetes letöltések gyakoriságát nem kell figyelembe vennie a rádiók üzemeltetőjének.
jobbik.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top