Close

A kormány készítsen stratégiát a helyi közösségek rehabilitációjáért!

Kaufer Virág napirend előtti felszólalása:
Tisztelt Képviselőtársaim!
 

 
Az ajkai kistérség éppen hazánk egyik legnagyobb környezeti katasztrófájából igyekszik talpra állni. Most azonban nem a közvetlen kárelhárítás és segélyezés körüli gondokról akarok beszélni, hanem azokról a nem kevésbé fontos rehabilitációs teendőkről, amelyeknek a helyi társadalmak belső sérüléseit kell orvosolnia. Olyan lépésekről, amelyek nélkül nincs talpra állás, és amelyekkel a kormány adósa az országnak. Az LMP szerint Magyarországon eddig is, most is végzetesen kevés figyelmet és erőforrást fordítottunk a helyi közösségek működésének támogatására. Ne legyenek illúzióink: ez a bűnös hanyagság megbosszulja magát. Ha nem teszünk semmit, legközelebb éppen Kolontáron és Devecseren.
Minden ésszerű és korszerű katasztrófa-utáni rehabilitáció központi eleme a közösség és tagjainak támogatása. Mit jelent ez? Először is azt jelenti, hogy az eltérő etnikai és szociális hátterű csoportokat feltétlenül be kell vonni a beáramló források felhasználásával, a fejlesztésekkel, újjáépítéssel kapcsolatos döntésekbe és azok végrehajtásába. Ez így igazságos és ez segít abban, hogy a szerencsétlenül járt emberek az életük feletti kontrollt, a továbblépéshez szükséges lelkierőt és kezdeményezőkészséget visszakapják. Egy másik gyakori tapasztalat, hogy az ilyen helyzetekben a közvetlen veszély elmúltával a kezdeti szoros összetartás összeomolhat. A hirtelen támadt új viszonyok, a beérkező segítségért, kárpótlásért folyó versengés a közösségek különböző csoportjait egymással szembe fordíthatják. Ez veszélyes, de nem törvényszerű; ezt nem kell és nem szabad ölbe tett kézzel nézni. Szerencsére remek példák vannak arra, miként lehet az ilyen folyamatokat megelőzni, ellensúlyozni. A májusi árvíz során a szikszói roma nőkből és budapesti egyetemistákból álló Szirom Egyesület tizenöt napon át százötven szikszói családot látott el meleg étellel, tartós élelmiszerekkel, és nélkülözhetetlen ingóságokkal. A súlyos cigány-magyar konfliktusokat megélt szikszóiak ma is úgy emlékeznek az árvízi napokra, hogy a város egyes részein jóval több (roma) nőt láttak zsákkal cipekedni, mint férfit. Igen, lehet így is csinálni és ezt nekünk kötelességünk támogatni.
Az LMP delegációja többször járt a katasztrófa sújtotta településeken és látta, hogy az említett kedvezőtlen folyamatok bizony jelen vannak az ajkai térségben. Egyre nő a frusztráció és a feszültség az eltérő hátterű lakosok csoportjai között. Találkoztunk ugyanakkor olyan alulról jövő kezdeményezésekkel, amelyek minden erejükkel a helyi közösség összetartó erejére mért csapást igyekeznek orvosolni. Civilek és egyházi közösségek járják a falvakat és lelki támaszt nyújtanak a rászorulóknak. A közösségi rádiók hálózatának összefogásának eredményeként létrejött egy olyan rádióállomás, amely a helyi összefogást, a szolidaritást és a nagyon fontos belső információáramlást segítette. Ezek fantasztikus és heroikus kezdeményezések, de önmagukban nem tudják ellensúlyozni a katasztrófa után elindult negatív folyamatokat. Megfelelő politikai és anyagi támogatás, ösztönzés nélkül az ilyen kezdeményezések nem tudnak úgy megnőni, fennmaradni, hogy tartós változást érhessenek el. Épp ezért nem hagyhatjuk magukra őket.
Ezért felhívjuk a kormányt, hogy szakemberek bevonásával mérje fel a katasztrófa sújtotta közösségek állapotát. Felhívjuk a kormányt, hogy készítsen stratégiát a helyi közösségek rehabilitációja és fejlesztése érdekében. Nyújtson támogatást a sikeres civil és egyházi kezdeményezéseknek és biztosítson lehetőséget minden helyi csoport számára, hogy részt vehessen az újjáépítés állampolgári ellenőrzésében. Az LMP szerint válságos időszakokban – legyen szó katasztrófáról vagy gazdasági válságról – a civil kezdeményezések támogatása és ösztönzése az egyik legfontosabb feladat. A civilek tudása, elszántsága, rugalmassága és közösségépítő ereje olyan társadalmi tőke, amit – ha egy csepp eszünk van – nem fogunk eltékozolni. Miután Kolontáron és Devecseren segítünk a helyi kezdeményezéseknek, álljunk meg egy pillanatra és nézzünk körül jó alaposan. A helyi közösségek az országban mindenfelé válságos állapotban vannak. Márpedig működőképes közösségek nélkül nincs az égvilágon semmi. Nincs béke és nincs haladás, ahogy nincs érdemi újjáépítés sem. Ez a helyzet az elmúlt húsz esztendő egyik legnagyobb politikai kudarca, amelyért valamennyi kormányzat és valamennyi ellenzéke egyaránt felelős. Az LMP alapvető célja az emberi életnek értelmet és biztonságot adó közösségek megóvása.  Felhívom a kormányt és képviselőtársaimat felelősségünk felismerésére és a sürgős cselekvésre!
Budapest, 2010. december 14.
Kaufer Virág
országgyűlési képviselő
lmp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top