Close

Az önerőből beruházó vállakozásoknak van esélye

Telítődött a lakáspiac, emellett módosult a banki finanszírozás, és továbbra is a válság uralkodik az építőipari ágazatban — láttatta a Központi Statisztikai Hivatal adatainak és az ágazat hanyatlásának hátterét Lehoczky András, a békéscsabai Herma Építőipari Kft. ügyvezető szakembere.

Máté Károly, a szeghalmi központú Layer Kft. kapcsolati munkatársa is úgy vélte: a hitelek kiadásának szigorodó feltételei meghatározóak az építési kedv csökkenésében.

Összesen 13 ezer 340 lakás épült októberig az idei évben, ami 34 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Illeszkedik az országos tendenciához a dél-alföldi régió és Békés megye is: a használatba vett lakások száma előbbiben 55,5, utóbbiban 43,3 százalékára csökkent.

Hazánkban a kiadott lakásépítési engedélyek száma 22 ezer 519-ről 14 ezer 188-ra, tehát 63 százalékára — ez a mutató Békés megyében 224-ről 97-re, vagyis 43,3 százalékára — esett vissza az idei és az előző év azonos időszakát összehasonlítva.

Nemcsak az építési engedélyt kapott lakóépületeknek a száma — országosan 47, Békés megyében 61 százalékkal —, de azok bővítésére szánt alapterületek mérete is — előbbiben 38, utóbbiban 49 százalékkal — csökkenő tendenciát mutatott.

Kevésbé rémisztő azon építkezési engedélyek száma, melyeket nem lakóépületekre adtak ki: Békés megyében csak 13 százalék volt a visszaesés mértéke, de a beruházásra tervezett alapterületek nagysága 43 százalékkal még emelkedett is.

Kiderült az adatokból, hogy a 13 ezer 340 építkezést közel fele-fele arányban természetes személyek és vállalkozások végezték — 6623 és 6648 —, az önkormányzatok — csak 44 — nem igazán ruháztak be. A célok is hasonló arányban oszlottak meg: magánhasználatra 6365, értékesítésre 6830, bérbeadásra 98 ingatlan épült az országban.

— Kizárólag akkor maradhatnak talpon a cégek, ha a beruházásaikat képesek önerőből finanszírozni. Előnyös feltételekkel valósíthatók meg az elképzelések, mivel az építőipar piacán nyomott árak uralkodnak — mondta Lehoczky András. Máté Károly szerint a kis- és egyéni építőipari vállalkozások fennmaradásának kulcsa az, ha az uniós vagy állami kivitelezési munkákra sikeres közbeszerzési pályázatot adnak be. Emellett az önerős átalakítási, minimális haszonnal kecsegtető munkák elvégzése és az alvállalkozói szerepkör betöltése lehet a túlélés záloga.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top