Close

Vettel nyert Brazíliában

Sebastian Vettel magabiztos versenyzéssel rajt-cél győzelmet aratott Interlagosban, életben tartva ezzel világbajnoki esélyeit. Vettel első helyének köszönhetően megelőzte Hamiltont a ranglistán, bár matematikai esélye még így is maradt a brit pilótának. Alonso és Webber között nyolc pont a különbség, Vettel 16 ponttal van lemaradva az éllovas spanyoltól. Vasárnap az idényzáró Abu Dzabi Nagydíjon dől el a világbajnoki cím sorsa.

 
Egy versennyel a vége előtt még négy pilóta esélyes arra, hogy megnyerje a 2010-es világbajnokságot. Alonso, Webber, Vettel és Hamilton között mindössze 24 pont a differencia, de már csak egy verseny maradt arra, hogy eldöntsék egymás között a végső győzelem sorsát. A Brazil Nagydíj összességében nem tartozott az idény legizgalmasabb futamai közé, bár az időmérőn Nico Hülkenberg első helye alaposan megkeverte az élversenyzők lapjait. Az ifjú német viszont csak pár másodpercig tudott a két Red Bull mögött maradni, az első kör végén már Vettel és Webber is megelőzte Hülkenberget. Alonso az ötödik helyről rajtolt, és két kör kellett ahhoz, hogy bedarálja Lewis Hamiltont, aki hibája után Alonso mögött találta magát. A spanyol pilóta hamar utolérte Hülkenberget, de csak a hetedik körben tudta megelőzni, addigra Vettel előnye már közel 10 másodperc volt a kétszeres világbajnokkal szemben. Egészen az ötvenedik körig unalmas körözgetés folyt a pályán, ám ekkor Vitantonio Liuzzi falhoz csapta a Force Indiát, melynek következtében be kellett jönnie a biztonsági autónak. Alonso viszont nem tuott felzárkózni a Red Bullok mögé, mivel a lekörözött autók útját állták. A szabály értelmében a safety car pályán tartózkodása alatt nem kell a lekörözött autóknak előre engedniük a mögöttük haladó, de előnyösebb pozícióban lévő pilótákat. Alonso így csak 7 másodpercnyire tudta megközelíteni az élen álló Vettelt és Webbert.Az utolsó körökben Alonso még megpróbálta utolérni Webbert, de két és fél másodpercnél közelebb nem került a spanyol az ausztrálhoz.

A Red Bull kettős győzelmével besöpörte az idei konstruktőr-világbajnoki címet, e a pilóták közötti verseny még korántsem dőlt el. Közben számos elmélet napvilágot látott, hogy a Red Bullnál várható-e csapatutasítás az utolsó futamon, de az istálló vezetője, Christian Horner megerősítette, hogy pilótái kezébe adja a döntést, ugyanis ha a következő versenyen is ez a sorrend lesz, Vettelnek el kell engednie Webbert, hogy az ausztrál megelőzze Alonsot a pontversenyben.

BRAZIL NAGYDÍJ, INTERLAGOS  

A 71 KÖRÖS FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1.     Sebastian Vettel     Red Bull-Renault     1:33:11.803
2.     Mark Webber     Red Bull-Renault     4.243 mp h.
3.     Fernando Alonso     Ferrari     6.807 mp h.
4.     Lewis Hamilton     McLaren-Mercedes     14.634 mp h.
5.     Jenson Button     McLaren-Mercedes     15.593 mp h.
6.     Nico Rosberg     Mercedes     35.300 mp h.
7.     Michael Schumacher     Mercedes     43.400 mp h.
8.     Nico Hülkenberg     Williams-Cosworth     1 kör h.
9.     Robert Kubica     Renault     1 kör h.
10.     Kobajasi Kamui     Sauber-Ferrari     1 kör h.
11.     Jaime Alguersuari     Toro Rosso-Ferrari     1 kör h.
12.     Adrian Sutil     Force India-Mercedes     1 kör h.
13.     Sébastien Buemi     Toro Rosso-Ferrari     1 kör h.
14.     Felipe Massa     Ferrari     1 kör h.
15.     Vitalij Petrov     Renault     1 kör h.
16.     Rubens Barrichello     Williams-Cosworth     1 kör h.
17.     Nick Heidfeld     Sauber-Ferrari     1 kör h.
18.     Heikki Kovalainen     Lotus-Cosworth     2 kör h.
19.     Jarno Trulli     Lotus-Cosworth     2 kör h.
20.     Timo Glock     Virgin-Cosworth     2 kör h.
21.     Bruno Senna     Hispania-Cosworth     2 kör h.
22.     Christian Klien     Hispania-Cosworth     6 kör h.
 
KIESETT
      Vitantonio Liuzzi     Force India-Mercedes     49 kör
      Lucas di Grassi     Virgin-Cosworth     62 kör
 
AZ ÁLLÁS:  PILÓTÁK
1.     Alonso     246
2.     Webber     238
3.     Vettel     231
4.     Hamilton     222
5.     Button     199
6.     Massa     143
7.     Rosberg     130
8.     Kubica     126
9.     Schumacher     72
10.     Barrichello     47
      Sutil     47
12.     Kobajasi     32
13.     Hülkenberg     22
14.     Liuzzi     21
15.     Petrov     19
16.     Buemi     8
17.     De la Rosa     6
      Heidfeld     6
19.     Alguersuari     3
 
CSAPATOK
1.     Red Bull – már világbajnok 469
2.     McLaren     421
3.     Ferrari     389
4.     Mercedes     202
5.      Renault     145
6.     Williams     69
7.     Force India     68
8.     Sauber     44
9.     Toro Rosso     11

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top