Close

Angyalok Erdeje

Az Angyalok Erdeje a köz- és magánszféra közös, a szeretet ünnepére épülő kezdeményezése. A rendezvény keretében vállalkozások „fogadhatnak örökbe” karácsonyfákat, hogy így népszerűsítsenek, támogassanak egy-egy alapítványt, jótékony szervezetet, közösséget, kórházat, templomot, iskolát, személyt vagy családot. Az ide látogatók ingyenes kulturális eseményeken, koncerteken vehetnek részt, és „jótékonysági verseny” keretében SMS-ben szavazhatnak a számukra legvonzóbb ügyekre.

Hogyan és kinek lehet karácsonyfája?

Az 500 darab karácsonyfát és a hozzájuk tartozó  prezentációs helyet 500 működő vállalkozás vagy magánszemély vásárolhatja meg és díszítheti fel, azzal a feltétellel, hogy pártfogásába kell vennie egy rászoruló ügyet, amely ezzel a figyelem, a jótékonyság és a szolidaritás középpontjába kerül. Az „ügy” lehet egy alapítvány, kórház, rászoruló közösség, személy, család vagy akár egy templom is.

A jótékonysági verseny

Az Angyalok Erdejének látogatói SMS-szavazatot adhatnak le a szerintük támogatásra érdemes ügyekre. A felállított karácsonyfák előtti téren lehetőség van a karitatív téma fényképes és tartalmi népszerűsítésére, a pártfogó vállalkozás bemutatására, és itt lesz megadva az az emelt díjas SMS-szám is, amelyre szavazva a látogatók támogathatják az adott ügyet. A beérkező szavazatok díja a jótékony kezdeményezés bankszámláját gyarapítja, a legtöbb szavazatot kapó ügy pedig 5 millió forintos fődíjban részesül.

Az első fecskék

A kezdeményezéshez sikerült megnyerni olyan ismert személyiségeket, mint Csepregi Éva (Fényszóró Kulturális Alapítvány a szellemi fogyatékosokért), Rubint Réka (túlsúlyos, elhízott gyermekek), és Zsédenyi Adrienn (családon belüli erőszak áldozatainak megsegítése).  Már jelentkeztek az első cégek is (Porsche Hungária, Antalis Kft.), hogy fát állítsanak az Angyalok Erdejében, és így hívják fel a közvélemény figyelmét az általuk támogatott ügy megsegítésére. Rajtuk kívül már több nagyobb cég is jelezte szándékát, hogy szeretne csatlakozni a jótékony kezdeményezéshez.
Akik eddig csatlakoztak az Angyalok erdeje kezdeményezéshez

Porsche Hungária: Kardiológiai Intézet

Antalis Kft: a vörösiszap károsultjai

Zsédenyi Adrienn: a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítése

Csepregi Éva: Fényszóró Kulturális Alapítvány a szellemi fogyatékosokért

Rubint Réka és Schobert Norbert: túlsúlyos, elhízott gyermekek javára

SP (Éder Krisztián): a vörösiszap sújtotta terület károsultjait segíti

Tóth Gabi: a vörösiszap károsultjainak megsegítésére gyűjt

A NO COMMENT hip-hop tánciskola (vezetőjük Ódor Dani, az X-faktor egyik koreográfusa) elsők között jelezte részvételi szándékát (fellépnek majd az Angyalok Erdeje színpadán).

A rendezvényről, a résztvevő cégekről, a támogatott karitatív ügyekről, a karácsonyfák állításával, valamint a programokkal, és egyéb technikai részletekkel kapcsolatos információkról bővebben itt olvashat: www.angyalokerdeje.hu.

 

Kedves Szervezők, Kedves Támogatók, Kedves Megjelentek!

Egy olyan új hagyomány születésének lehetünk most tanúi, amely összeköti az embereket, amely széthúzás helyett összefogásra tanít.

Az Angyalok Erdeje ötletét hallva rögtön magam előtt láttam az ötszáz kivilágított karácsonyfát, mely fénybe borítja a várost és melegséget csempész az emberek szívébe.

Az ünnep közeledtével az emberek szíve kicsit jobban megnyílik, jobban észrevesszük a segítségre szorulókat. A jótékonysági akciók keretében sok ezer ember érzi úgy, ideje adni. Az Angyalok Erdeje kezdeményezés azért is különleges, mert a köz- és magánszféra együttesen áll az élére. Vállalkozások „fogadhatják örökbe” a fákat, hogy így támogassanak egy-egy alapítványt, közösséget, kórházat, vagy jótékony szervezetet. És mi, akik sétálunk majd a fák között is hozzájárulhatunk a legszimpatikusabb ügy támogatásához.

December 6-án egyszerre gyúlnak majd fel a fenyőfák fényei. Mi pedig Angyalok Erdejében járva érezhetjük az összefogás és a szeretet erejét.

Budapest, 2010. szeptember 27.

 

Szívélyes üdvözlettel:

Schmittné Makray Katalin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top