Close

Jobboldali változások

A Szonda Ipsos szerint enyhén csökkent a Fidesz tábora

A jobboldalon némi mozgás figyelhető meg: a Fidesz a választás utáni gyarapodást követően valamelyest veszített táborából, a Jobbik pedig a múlt havi csökkenést követően mintha magára talált volna, visszaszerezte korábbi támogatottsági pozícióit. Az MSZP táborának mérete és összetétele az elmúlt negyedévben nem változott, ugyanazok tartanak ki a párt mellett, akik a választáson is rájuk szavaztak – derült ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből.

A lakosság egészén belül 37-12 a Fidesz-MSZP arány, a Jobbikot 9, az LMP-t3 százaléknyian támogatják. A biztos pártválasztói körben a kormánypártra 61, a szocialistákra 18 százaléknyian voksolnának, a nemzeti radikális pártra 14, míg a legkisebb parlamenti pártra 4 százaléknyi elkötelezett választópolgár adná le szavazatát – ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek a Szonda Ipsos július 15-21. között, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló 1500 fő megkérdezésével végzett közvélemény.kutatásából származnak.

Úgy tűnik, a győzteshez való áramlás jelensége ezúttal sem igazán bizonyult tartósnak, a Fidesz júliusban csaknem annyi támogatót veszített, mint amennyit a választásokat követően újonnan magához vonzott. A kormánypárt erejét az a hárommillió választópolgár jelenti, aki folyamatosan kitart, és időközben a lendülete sem lankadt. Elszántságukat jól mutatja, hogy amíg a lakosság egészén belül 50 százalékos a választási aktivitás mértéke, a szocialistáké 65 százalékos, addig a Fidesz híveinek 71 százaléka menne el egy mostani szavazásra. Különösen a vidéki kis- és középvárosokban élő kormánypártiak maradtak választási hangulatban, ott tízből nyolcan biztos résztvevőnek tartják magukat.

Az MSZP egybentartja a választásokon mellé állt szavazókat, őket a vereség sem tántorította el a párttól. Új szimpatizánsokra nem találtak a szocialisták, így továbbra is egymilliós a támogatottságuk. Az 50 év felettiek és a fővárosiak körében a legerősebb az ellenzéki párt, ezekben a csoportokban feleannyi szavazója van, mint a Fidesznek.

A Lehet Más a Politika tábora némileg megfogyatkozott, de most is negyedik a sorban, körülbelül negyedmillió követővel. Az LMP a közép- és felsőfokú végzettségűek körében az átlagost meghaladó támogatottságot élvez, s valamivel erősebb a nagyvárosokban, mint a kisebb lélekszámú településeken.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top