Close

Köztársasági elnök beiktatása

Dr. Schmitt Pál Magyarország köztársasági elnökének beszéde, melyet a Budai Várban, a Sándor-palota udvarán rendezett ünnepségen, hivatalba lépésének alkalmából mondott.

„Minden nemzet időnként újra kell szülessen ahhoz, hogy megmaradjon, mint nemzet. Ez az újjászületés, a mélypontból való kiemelkedés elméletileg nagyon egyszerű. Mindegyikünknek külön-külön emelkednünk kell ahhoz, hogy abból nemzeti emelkedés legyen. Meg kell értsük, hogy külön-külön semmik vagyunk, aprócska porszemek, akiket elfúj a történelem szele. Csak együtt lehetünk valamik.

Csak együtt lehetünk újra nemzet, és nem csupán egy szerteszéledt, hitevesztett, jövendőtelen nép.”

A nemzeti újjászületés gyakorlata című írásában így mereng Wass Albert.

Hölgyeim és Uraim, Honfitársaim!

Különös dolog itt állni a Budai várban, az ősi falak között, régi-régi történelmi köveken és Magyarország köztársasági elnökeként először megszólalni, hiszen minden, ami itt van, beszél. Beszél elmúlt évszázadok keserveiről, örömeiről, győzelmekről és vereségekről, elmúlásról és újjászületésekről.

Különös dolog itt állni a magaslaton, a város felett, ahonnan az ember szinte csak a házak tetejét látja. A tetők alatt megannyi élet, család, egy-egy regény, így együtt a XXI. századi magyar történelem.

Új látószög, új helyzet ez. S nekem mától, tudom, minden háztető egyaránt fontos, legyen az árvízsújtott ház újjáépülő teteje, a Duna-parti palotasor, a panelházak egyenes rajzolatú teteje, kertvárosok pirosló tetői, parasztházak nádfedele, kunyhók tető-bádogai, mert mind-mind magyar sorsokat rejtenek.

Mától rám is vár a feladat, hogy ebből a sok-sok különbözőségből egyetértés szülessen, legalább is legfontosabb, hogy újra mindenki győzni képes, büszke magyar legyen, éljen bárhol is a világban.

Hosszú, immár csaknem emberöltőnyi az idő, amit a rendszerváltoztatás óta magunk mögött hagytunk. Hosszú évek, s ma már többes számban mondjuk, évtizedek vannak mögöttünk. A gyerekekből anyák, apák, a szülőkből nagyszülők lettek.

Jómagam a köztársaság negyedik elnöke lettem, elődeim járták ki ezekben a történelmi időkben az ösvényt, amire most én is lépek.

Az elnöki feladathoz az Alkotmány szövege ad körvonalakat, azzal, hogy meghatározta a legfontosabbakat, ekképpen:

a nemzet egységének kifejezése, a demokratikus rend feletti őrködés.

 

forrás: keh.hu

A cikk itt folytatódik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top