Close

Új folyóra evez a PET Kupa: irány a Maros!

 A Tiszai PET Kupa – lelkes önkénteseinek köszönhetően – 10 év alatt összesen több mint 300 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Tevékenységének fókusza a Tiszán van, azonban ezt öt évvel ezelőtt kiterjesztette a Tisza-tóra, négy évvel ezelőtt pedig a Bodrogra. Idén újabb folyó megtisztítását tűzték ki célul a petkalózok: májusban a Marosra eveznek.
 
A PET Kupa küldetése a Tisza árterének megtisztítása az ott lerakódott – főként ukrán és román eredetű – szennyeződéstől, amelynek legnagyobb hányadát a PET-palackok teszik ki.
2022-ben három versenyt szerveztek, a jubileumi tizediket a Felső-Tiszán, míg a Tisza-tavon és a Bodrogon egyaránt a negyedik alkalommal. Az ezeken résztvevő 640 fő (családi, baráti, civil és céges csapatok, az utánpótlás – UP – tagjai, valamint önkéntesek) 31 hulladékból készült hajón összesen 30 tonna hulladéktól mentesítették az árteret. A legsúlyosabban szennyezett terület a Tokaj és Tiszaladány közötti szakasz volt, itt egyetlen nap alatt 5 tonna hulladékot gyűjtöttek a petkalózok.
Hatékonyságuk folyamatos növelése mellett a már megtisztított területeket is szeretnék megóvni a visszaszennyeződéstől, ehhez viszont elengedhetetlen a hulladék-utánpótlást jelentő mellékfolyók megtisztítása is. Ezért úgy döntöttek, 2023-ban új folyóra eveznek: irány a Maros!

A Maros menti településeken helyiek környezetvédelem iránt elkötelezett csoportjai évek óta dolgoznak az Erdélyben eredő folyó megtisztításán. Apátfalváról, Makóról és Szegedről is érkezett megkeresés, igény az összefogásra. Nekik szeretnének segíteni a petkalózok azzal, hogy a helyi önkormányzatokkal és zöld szervezetekkel együttműködve megszervezik 2023. május 18-21 között a Marosi PET Kupát.
 
A tenni vágyás és a jó szándék összeért, és egy támogató is felkarolta az ügyet. A Diageo Zrt. támogatásával egy igazán tartalmas, élményekben gazdag, közösség összekovácsoló és garantáltan emlékezetes programban lesz része annak, aki részt vesz a Marosi PET Kupán! 
A szervezők hat csapat jelentkezését várják 2023. március 1-ig.
Nevezni a Tiszta Tisza Applikáción keresztül lehet (TTaPP 2.0 néven letölthető a Google Play-ről és az iTunes-ról is).
A Marosi verseny csapatainak hulladékból készülő két hajójához az alapanyag a helyi iskolák bevonásával gyűlik: a PET Kupa szervezői márciustól az iskolaudvarokon elhelyezett bigbag-ekbe várják a kiürült PET-palackokat és a hajók építésébe is bevonják majd az iskolásokat.
 
Aki nem a Marosra, hanem a Bodrogra, a Tisza-tóra vagy épp a klasszikus, nyolc napos tiszai PET Kupára vágyik, annak sem kell aggódnia, jelentkezni még minden versenyre lehet, szintén március 1-ig!
 
Időpontok:

·      IV. Tisza-tavi PET Kupa: 2023. június 17-20.
Tervezett útvonal: Tiszafüred-Dinnyéshát
·      XI. Tiszai PET Kupa: 2023. július 29 – augusztus 6.
Tervezett útvonal: Kisköre-Szolnok
·      IV. Bodrogi PET Kupa: 2023. augusztus 30 – szeptember 3.
Tervezett útvonal: Olaszliszka-Tokaj
  
Szeretettel várnak minden jövendőbeli petkalózt a vízitúra szezon legnagyobb kalandjára!
További információ:
Doró Viktória, petkupa(kukac)gmail.com, 06 30 343 5394

Forrás: Természetfilm.hu

Shares
scroll to top