Close

Kiskörös – Petőfi 200

Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskörös a költő születésének 200. évfordulója alkalmából nagyszabású Petőfi-szilveszterre készül. December 30. és január 1. között szilveszteri és újévi hangverseny, színházi előadás és nagyívű kiállítás is várja az érdeklődőket kiskunsági városban.


Domonyi László, Kiskőrös polgármestere a Petőfi-szilvesztert ismertető budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Kiskőrös a Petőfi-kultusz ápolásának egyik helyszíne, a költő a város jelképe. Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös 25 éve indította el az Országos Petőfi Sándor Társasággal és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetésével együtt a Petőfi-szilveszter hagyományát. Elmondta, hogy a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum előtti megemlékezés szilveszter éjszaka lesz, valamint azt is, hogy a január elsején Magyarországon született gyermekeket sorszámozott, névre szóló emléklappal és Petőfi Sándor összes verseivel ajándékozza meg a város.


Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója elmondta, hogy a Szilveszter Társulat és a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes december 30-án adja elő A helység kalapácsa, avagy kétszáz éve köztetek járok című előadást, majd Kiskőrös várossá nyilvánításának és a Petőfi Sándor Művelődési Központ átadásának 50. évfordulója alkalmából tárlat nyílik a Petőfi Sándor Művelődési Központban.A szilveszteri hangversenyen a városhoz kötődő művészek, Miklósa Erika és Csővári Csilla operaénekesek, Boldoczki Gábor trombitaművész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Hollerung Gábor vezényletével, valamint a Badora Dance Company művészei lépnek színpadra. A koncerthez szilveszteri vacsora is társul, a menüsor a reformkor nagyjainak kedvenc ételeiből áll össze. Itt először kóstolhatja meg a nagyközönség a Márciusi Ifjak által kedvelt Petőfi-féle kávélikőrt.
Január elsején a város evangélikus templomában csak e napon tekinthető meg az az 1823-as anyakönyv, amely Petőfi eredeti keresztelési bejegyzését tartalmazza.


Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója arról szólt, hogy a Petőfi-bicentenárium jegyében újították meg az intézmény állandó kiállítását, amelyet január 13-án nyitnak meg a látogatók előtt, majd 14-én a Károlyi-kertet és palotát nyitják össze egy családi nap alkalmából. Kiemelte: nem szerették volna elvenni a fókuszt a kiskőrösi programokról, ezért választották ezeket a januári időpontokat a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A Petőfi-szilveszter kulturális programjai ingyenesek. Aszínházi előadásokra , a szilveszteri hangversenyre, a vacsorára és az új évi koncertre a Tourinform irodában lehet elővételben a helyre szóló jegyeket megvásárolni.

Shares
scroll to top