Close

Közel 7 tonna hulladéktól mentesült ismét a Tisza-tó

Rekordszámú résztvevővel, vidám hangulatban és rekord mennyiségű összegyűjtött hulladékkal zárult a III. Tisza-tavi PET Kupa. Az elmúlt napokban zajló környezetvédelmi programon ezúttal a tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán több mint 1500 zsák szemetet gyűjtöttek össze a petkalózokA versenyt ezúttal a TiszaiJAK névre keresztelt családi csapat nyerte, a Tisza-tó Hőse díjat a DHL Clean Up Hungary vehette át, mindkét csapatban szép számmal képviseltette magát a legifjabb nemzedék. A III. Tisza-tavi PET Kupa a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) támogatásával valósult meg.
 
A főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladékot az árterekben igen gyorsan benövi a természet, a sűrű vízparti erdőben nincs könnyű dolga a petkalózoknak. A kalandvágy, a tenni akarás és a környezetvédő lelkület mégis rekordszámú csapatot állított a Tisza-tavi rajtvonalhoz, hogy különleges élővilágú vízi és szárazföldi területeket tisztítsanak meg a hulladéktól. Idén négy baráti, kilenc vállalati és egy nemzetközi résztvevőkből álló csapat küzdött meg egymással, a szúnyogokkal, a hangyákkal és persze a PET-palackokkal, hiszen az összegyűjtött hulladék fele a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack.
 „A 14 pethajós csapat mindegyike szinte erőn felül gyűjtötte a hulladékot, hogy a három nap alatt új rekordot döntsünk. 1549 zsák, becsléseink szerint közel 7 tonna hulladék lett a végeredmény” – számolt be Tamás Zsolt versenyigazgató, a PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület alelnöke.
„A szelektálási munkában a csapatok idén is jelentős részt vállaltak, a hulladék nagyobb részét már a parton, vagy saját pethajójuk fedélzetén átválogatták” – tette hozzá elismerően a szakember.
A zsákolt hulladékért PETákok jártak, az úgynevezett szuperzsákokért (színre válogatott, összezsugorított, kupak nélküli PET-palackok) négyszer annyi pontot osztottak ki a PETbankárok, mint a válogatás nélküli zsákokért. Ennek köszönhetően a hulladék csaknem felét szuperzsákként adták le a résztvevők. A szemét között naponta találtak hűtő darabokat, TV készüléket, autó karosszériát, különböző szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, olajos hordókat).
A PET Kupa civil szervezetként mára a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát, a közszolgáltatóknak, begyűjtő- és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően. A tisza-tavi versenyen gyűjtött hulladék újrahasznosítható része, közel 70%-a a hazai vállalkozások munkájának köszönhetően kerül vissza az anyagok körforgásába.


 A versenyt kimagasló eredménnyel, – több mint 200 zsák hulladék összegyűjtésével – a TiszaiJAK családi csapat nyerte, akik között néhány veterán felnőtt petkalóz és jó pár  szorgalmas pici gyerekkéz is szedte a szemetet. Második helyen, egy tapasztalt kapitány vezetésével, ám teljesen új legénységgel, az ERSTE Green végzett. A dobogó harmadik helyén tavalyi eredményét ismételte meg a Decathlon csapata. A DHL Clean Up Hungary a legkisebb, mégis legszorgalmasabb legénységgel vihette el a Tisza-tó Hősének járó elismerést, hiszen ők gyűjtötték a legtöbb egy főre jutó hulladékot.
Az idén 10 éves születésnapját ünneplő PET kupa szervezői tiszai uszadékfából készített díjakkal tették emlékezetessé a csapatok munkáját, a dobogós helyezettek pedig a Zöldbolt által felajánlott, kizárólag hasznos háztartási kellékekből álló ajándékcsomagokat is átvehették.
A III. Tisza-tavi PET Kupa dobogós hajóegységei és pontjaik:
TiszaiJAK – 12.145 PETák
ERSTE Green – 11.175 PETák
Decathlon – 10.895 PETák
Tisza-tó Hőse díj: DHL Clean Up Hungary
Ezt a díjat a fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat kapja minden versenyen. 
Nagy tisztelet jár a mezőny további lelkes és elhivatott csapatainak, valamint a PET Kupa önkénteseinek és az utánpótlás PET Kupa UP csapat fiatal petkalózainak.
A III. Tisza-tavi PET Kupa további résztvevői voltak: CsiPET Csapat, Ex Ante, KALL Ingredients, KÖTIVIZIG, Magyar Bankholding, Pelikánok (Gödöllői Waldorf Iskola), Porontyok, Prezi, Zábrák, PETagógusok (nemzetközi csapat). 

Forrás: PET Kupa

Shares
scroll to top