Close

Januárban Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Január 12. és 17. között Budapestre figyel a világ. Ekkor rendezik meg a XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában, a Fővárosi Nagycirkuszban. A cirkuszi világ legjobbjai idén négy kontinensről érkezenek a versenyre. A nagyszabású eseményhez két tudományos program is kapcsolódik.

A Fővárosi Nagycirkuszban tartott beharangozó sajtótájékoztatón Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos elmondta: a járványhelyzet miatt második alkalommal marad el a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legnagyobb cirkuszfesztiválja. Ez a rendkívüli helyzet felértékeli a világ legjobb cirkuszfesztiválja között számon tartott budapesti rendezvényt, mivel azok a szakemberek, akik nem tudnak elmenni Monte-Carlóba, részt tudnak venni a budapesti rendezvényen.
A fesztivál nulladik napján, január 11-én a Művésztelepen a CircusTheatrum Szentivánéji álmodók című workshopját lehet megtekinteni. Január 12-én kezdődik a Red Carpet Show, az artistaművészek ünnepélyes bevonulása a Fővárosi Nagycirkusz előtt. Január 14-én a magyar artistatehetségek mutatkoznak be a Newcomer Show keretében. A XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 17-én egy nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul. A cirkuszművészet iránt érdeklődőknek több alkalommal nyílik lehetőségük megtekinteni az „A” és a „B” versenyprogramokat.

Pavel Valla Bertini – Spanyolország fotó:Urbán Ádám


A fesztiválhoz két tudományos program kapcsolódik. Január 11-én a „Cirkuszépületek Európában” című nemzetközi tudományos konferencia keretében neves külföldi és magyar előadók tartanak építészettörténeti konferenciát a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában, amely egy, a XIV. Nemzetközi Cirkuszfesztivál végéig ingyenesen megtekinthető, a cirkuszépületek történelméről szóló kiállítás megnyitójával veszi kezdetét.
Január 13-án a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében a Fővárosi Nagycirkusz pedagógiai módszertani programjairól, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumról és az alakuló könyvtári gyűjteményről tartanak konferenciát.
Az első Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) szakemberei. A kétévente megrendezésre kerülő seregszemle azóta a világ vezető cirkuszfesztiváljai közé nőtte ki magát, így Monte-Carlo, Latina, Moszkva mellett Budapest is rangos cirkuszművészeti találkozóhely lett.
A XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál részletes programja a www.budapestcircusfestival.hu oldalon érhető el.

Shares
scroll to top