Close

Szombaton kezdődik a 19. Olasz filmfesztivál

November 6-án 19.30-kor a budapesti Puskin moziban Mario Martone filmjével, az idei Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és több díjat is nyert Itt én nevetek (Qui rido io) című alkotással nyílik a 19. Olasz Filmfesztivál, mely Toni Servillo fergeteges alakításában a nagyszerű komikus színész, Eduardo Scarpetta és századelő legnagyobb olasz költője, Gabriele D’Annunzio közti szerzői jogi per fordulatos éveit követi nyomon.

November 7-én 16.30-kor vetítik az elsőfilmes Laura Samani a többek között a Cannes-i Filmfesztivál Kritikusok hetén bemutatott Parányi test (Piccolo corpo) című filmjét, melyben a fiatal Agata gyermeke parányi testével útnak indul, majd találkozik egy magányos fiúval, Lincével. Közös útjuk során mindketten közelebb kerülnek a csodához. A vetítés után a film főszereplőnőjével, Celeste Cescuttival találkozhat is majd a magyar közönség. Aznap 19.30-kor pereg majd a Puskinban (nov.12-én 19 órakor a Tabánban) Leonardo Di Costanzo filmje, a Rácsokon túl (Ariaferma) Toni Servillóval a főszerepben. Mikor egy börtönt felszámolnak, egy tucatnyi rab néhány börtönőr kíséretében arra vár, hogy átvigyék őket új helyükre. A kialakult feszült légkörben az elkülönülés szabályai fellazulnak, és az ottrekedt férfiak között új kapcsolati formák látszanak kialakulni.

November 8-án Marco Bellocchio (Az első áruló) Marx várhat (Marx può aspettare) című filmje lesz műsoron, melyben a rendező ikertestvére életét mutatja be, aki 29 éves korában öngyilkos lett. A drámai erejű dokumentumfilm a hátrahagyottak fájdalmáról és az őszinteség fontosságáról szól. Másnap este az idei Velencei Fesztiválon bemutatott és Torontóban is nagy sikert aratott Latinamerika (America Latina) című filmet vetítik. Az ikertestvér rendezők, Damiano és Fabio D’Innocenzo munkájában a mindig kiváló alakítást nyújtó Elio Germano (El akartam rejtőzni, Rózsa-sziget, Előtted az élet, Az Ötödik kerék) által megszemélyesített főszereplő kénytelen számot vetni tudata legsötétebb bugyraival. (A filmet a Tabánban nov.15-én 19 órakor vetítik.)

November 10-én Alessio Rigo de Righi és Matteo Zoppis elsőfilmesek a Cannes-i Filmfesztiválon, a Rendezők kéthete keretén belül bemutatott A királyrák legendája (Re Granchio) című alkotásában egy számkivetetté vált férfi végső elkeseredésében olyan gaztettre vetemedik, ami arra kényszeríti, hogy száműzetésbe meneküljön. Csütörtökön Hleb Papou, a Fehéroroszországban született szintén elsőfilmes rendező A legionárius (Il legionario) című, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott filmjében a római rendőrség különleges alakulatában Daniel az egyetlen afrikai származású rendőr. Egy nap a saját családja kilakoltatására kap parancsot.
November 12-én 19.30-kor a Puskinban (másnap 19 órakor a Tabánban) Pietro Marcello (Martin Eden), Francesco Munzi és Alice Rohrwacher (A Szent és a Farkas) közös alkotása, a több fesztiválon is hatalmas sikert aratott Futura című dokumentumfilm lesz műsoron, mely Olaszország portréját rajzolja meg, úgy, ahogyan a mai tizenévesek látják, akik lakóhelyükről, álmaikról, várakozásaikról, vágyaikról és félelmeikről mesélnek. Szombaton az elsőfilmes Alessandro Cassigoli és Casey Kauffman Californie című filmje a marokkói származású lány, Jamila életének 5 meghatározó évét meséli el. Almokkal, fájdalmakkal és büszkeséggel teli felnövekedéstörténet, csakúgy, mint a vasárnapi film, Alice Filippi Túl jó srác a pasim (Sul più bello) című modernkori tündérmeséje, mely hamarosan az ADS Service forgalmazásában kerül a magyar mozikba.

November 15-én Niccolò Castelli, a Svájci Nagykövetséggel közösen bemutatandó Atlas c. filmjében Allegra egy terrortámadásban elveszíti barátait. Mikor találkozik Araddal, a fiatal közel-keleti menekülttel, nehéz megbíznia benne. A film főszereplője Matilde De Angelis, csakúgy, mint a kedden látható Könyvesbolt Párizsban (Il materiale emotivo) című alkotásé, melyben Pierre, a beteg lányát egyedül nevelő párizsi antikvárius egy nap megismerkedik egy közvetlen, életvidám nővel. A Cirko Film által november 18-tól mozikba érkező film rendezője és főszereplője az egyik legismertebb olasz színész, Sergio Castellitto, akire a Fortunata rendezőjeként és a Bella Martha főszereplőjeként emlékezhet a magyar közönség. https://www.facebook.com/events/446360500178336/ 

Shares
scroll to top