Close

Olimpiai hegyikerékpár-versenypálya Nagykovácsiban

Olimpiai cross hegyikerépáros pályát adtak át szeptember 24-én Nagykovácsi határában. A 6,5 kilométer hosszú és 280 méter szintkülönbségű pálya a Pilis Bike útvonala, valamint a Nagykovácsit és Budapestet összekötő, nemrégiben átadott kerékpárút közelében fekszik, így kerékpárral is könnyen megközelíthető. A nehezebb, nagyobb technikai tudást igénylő szakaszokon elkerülő nyomvonal is van, amelyet külön jelzéssel láttak el: a profi piros, az amatőr pálya kék jelzést kapott. Az olimpiai cross MTB-pálya az önkormányzat, a Pilisi Parkerdő, a CrossKovácsi Egyesület összefogásával és az EMMI támogatásának köszönhetően jött létre.

Balról jobbra: Mátyus Attila, a Crosskovácsi Egyesület elnöke; Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere; Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár; Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója


Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az átadó ünnepségen hangsúlyozta, hogy a Pilisi Parkerdő már 2016 óta kiemelt figyelmet szentel az egyre nagyobb tömegeket vonzó kerékpározásnak, ekkor adták át a Pilisben, a Visegrádi és a Budai-hegységben összesen csaknem 600 kilométernyi kerékpáros túrautat, 10 „Parkolj és bringázz!” (P+B) parkolópontot és 34 kijelölt túraútvonalat magába foglaló Pilis Bike kerékpáros fejlesztést. A Budapestről is könnyen elérhető új pálya a hegyikerékpározóknak professzionális, a sportági követelményeknek teljes mértékben megfelelő edzési, felkészülési és versenylehetőséget biztosít az erdei gyalogos, lovas, valamint hobbikerékpáros forgalomtól teljesen elkülönített környezetben.
Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára beszédében felidézte, hogy az utóbbi hét évben csak a Pilisi Parkerdő 35 ökoturisztikai fejlesztést valósított meg: erdei szállások, kilátók, tornapályák és játszóterek létesültek és újultak meg. Beszélt az erdők globális ökológiai szerepéről is, ami az utóbbi időszakban felértékelődött. Kiemelte, hogy csak akkor van jövőnk a Földön, ha egészséges és ökoszisztéma-értelemben egyensúlyban lévő erdők vannak a nagyvárosokban és környékükön, mint például Nagykovácsi környékén. Az erdőlátogatókat ma már 21. századi színvonalú létesítmények fogadják szerte az országban – tette hozzá.
Kiszelné Mohos Katalin Nagykovácsi polgármestere az együttműködés erejét és fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy az új pálya az önkormányzat, a Pilisi Parkerdő, a CrossKovácsi csapatának összefogásával és az EMMI támogatásának köszönhetően jött létre. Köszöntőjét Albert Einstein gondolatával zárta „ Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.”

Shares
scroll to top