Close

Sikeres volt a Budakeszi Vadaspark jótékonysági futóversenye


Sikerrel zárult a Budakeszi Vadaspark szeptemberi Fuss, Forest Jótékonysági Futóversenye, ahol a több mint 150 nevező ismét egy jó ügyért, az új mosómedve-kifutó megépüléséért futhatott. Így a nevezési díjakból és egyéb adományokból származó összeggel a Vadaspark két mosómedvéje még közelebb került “álmaik otthonának” elkészüléséhez.

A szeptemberi futóversenyen szép számmal gyűltek össze az állat- és természetbarát, valamint a sportolni vágyó érdeklődők. A jótékonysági céllal megrendezett esemény ezúttal is százakat – gyerekeket és felnőtteket is – mozgatott meg, akik a nevezési díj 100%-ával a kor és az állatok igényeinek még jobban megfelelő új mosómedve-kifutó megépüléséhez járulhattak hozzá.
A nevezési díjakon túl a rendezvényre látogatóknak adománytárgyak vásárlásával is lehetőségük nyílt hozzájárulni a projekthez. Az így befolyt 600 ezer forinttal az új kifutó megépítéséhez szükséges anyagi forrás közel fele már rendelkezésre áll.
A napos, őszi időben az aktív kikapcsolódást kedvelők összesen hét futamon tehették próbára edzettségüket. Míg a felnőtt futamok közül a 4 kilométer hosszú Tűzróka futam, addig a gyerekeknek szóló távok közül a rendezvény névadójához kötődő Mosómaci futam voltak a legnépszerűbbek. A különböző hosszúságú és nehézségű útvonalak a Budai-hegyek emelkedőkben és lejtőkben egyaránt gazdag erdeiben kanyarogtak.


Bemutatkozott Gordon, az új mosómedve is
A rendezvény résztvevői amellett, hogy megtapasztalhatták a szabadtéri, erdei futás élményét, elsőként találkozhattak Gordonnal, a Vadaspark új mosómedvéjével.
Gordon 2021 tavaszán, mentett állatként érkezett. Beilleszkedésének segítését az állatgondozók azonnal megkezdték, melynek fontos részét képezik az állatorvosi vizsgálatokhoz és az állat jó közérzetéhez elengedhetetlen tréningek. Gondozói szerint az új jövevény kíváncsi természetű és tanulékony, amiből a látogatók ízelítőt kaptak.
Gordon Salamonnal, a Budakeszi Vadaspark kedvelt mosómedvéjével is egyre jobb viszonyt ápol, így maradása bizakodásra ad okot.
Ismeretterjesztő, interaktív, játékos programok
Az indulók mellett azok sem unatkoztak, akik szombaton nem versenyezni, hanem kikapcsolódni érkeztek a Budakeszi Vadasparkba. A terepfutóverseny kiegészítő programjaként a gyerekek és a felnőttek hasznos információkat tudhattak meg a mosómedvékről. Megtanulták a mosómedve és a nyestkutya közötti különbségeket, de kipróbálhatták magukat “mosómedveként” is, vagyis egy zárt dobozban a kezüket használva ki kellett találniuk, hogy mi van a dobozban. Találkozhattak a régi és új kedvencekkel, mint Lily, a mentett kismókus vagy Pelus, a nagy pele.
Az adománygyűjtés folytatódik
A Budakeszi Vadaspark a két mosómedve, Salamon és Gordon nevében hálásan köszöni a versenyzőknek a nevezést, valamint az eddig beérkezett felajánlásokat. “A nagy mosómedve küldetés” azonban itt még nem ér véget. Az új, korszerűbb és tágasabb mosómedve-kifutóhoz továbbra is számítanak az állat- és természetbarátok adományaira.
A cél összesen 4 millió forint összegyűjtése, amely elegendő lenne a nagyobb kifutó megépítésére, valamint olyan, az állatok jólétét, egészségét szolgáló környezetgazdagítási elemekre, mint a medence, a mászókák és egyéb berendezési tárgyak.
A támogatásokat továbbra is a Budakeszi Vadaspark hivatalos bankszámlaszámára lehet elküldeni, a gyűjtés aktuális státuszáról a Budakeszi Vadaspark hivatalos oldalán lehet tájékozódni.
A Budakeszi Vadaspark és az adománygyűjtés hivatalos honlapja:
https://budakeszivadaspark.hu/adjuk-ossze-egyutt-sikerulhet/
A befutók eredményei az Erdeifutás hivatalos oldalán érhetők el:
https://erdeifutas.hu/
Forrás: Budakeszi Vadaspark

Shares
scroll to top