Close

A virág mint szimbólum – a Duna Palotában

Kettős tematikájú magyar kézműves kiállítás nyílt a Duna Palotában, Budapesten. A Magyar Kézművességért Alapítvány nyári tárlata augusztus 19-ig minden nap ingyenesen tekinthető meg.


Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke megnyitójában kiemelte: az IPOSZ által alapított Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) már több mint negyedszázada hirdet tematikus kiállításokat és készít a tárlat anyagából albumokat. A mostani tárlat immár a 28.
Az elmúlt nehéz időszakra utalva, elmondta, hogy az idei kiállítás az összefogás, az elhivatottság, a művészet szeretete és az egymás iránti tisztelet jegyében valósult meg. Köszönetet mondott az alkotóknak, a támogatóknak, a zsűrinek és az alapítvány tagjainak, hogy a tárlat megvalósulhatott.
A pályázaton hazai és határon túli magyar alkotók – népművészek, kézműves iparművészek; egyéni jelentkezők és alkotóközösségek – maximum három olyan alkotással vehettek részt, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikával készültek. Az idei pályázatra beérkezett művek két téma körül csoportosultak. Egyrészt a szabadon választott tematikájú, de a mai világunkban használható, az emberi kéz teremtő erejét bizonyító alkotások érkeztek be, másrészt, a virág mint jelkép, szimbólum a magyar nép-, képző- és iparművészetben témához kapcsolódó alkotások kerültek a zsűri elé.

A kiállítás részlete – fotó: Bognár Mária


 „Amikor végignézzük a tárlatot, láthatjuk, hogy a régi értékek megtartása mellett, de újragondolva a technikákat, milyen napi használatra is alkalmas termékekkel lepett meg bennünket néhány alkotó” – fogalmazott az IPOSZ elnöke. Erre a tárgyalkotó tevékenységre, amely kultúránk megőrzéséhez is hozzájárul, csak a kis kézművesek, népművészek, kézműves iparművészek képesek, ezért támogatásuk nemzeti érdek. Az Ipartestületek Országos Szövetsége ezért a jövőben is támogatni fogja lehetőségei szerint a magyar kulturális értékeket és tradíciókat megőrző szakmákat, a természetes alapanyagokat használó iparos tevékenységeket, az alkotó embert, aki beépíti az emberi lélek megjelenését minden általa előállított tárgyba.
A 28. Betlehemi jászol kiállítás megnyitójára jelenik meg a két országos kiállítás anyagát színes fotókon bemutató háromnyelvű album, ebben a kiállításokra bekerült minden pályázó egy-egy munkája szerepelni fog.
Az idei pályázatra több mint 170 alkotás érkezett, amelyeknek csaknem kétharmada látható a tárlaton, a szakértőkből, néprajzkutatókból és iparművészekből álló zsűri válogatása nyomán. A zsűri által kiemelt alkotók különböző díjakat, elismeréseket vehettek át a díjkiosztó ünnepségen a Duna Palota dísztermében. A kiállításra bekerülő pályázók oklevelet vehetnek át. Az eseményen köszöntőt mondott és díjakat adott át László Sándor, a BKIK alelnöke és Fábry Zoltán, az AMKA elnöke is.

Shares
scroll to top