Close

Turisztikai fejlesztések a Pilisi Parkerdő területén

Átadták a Pilisi Parkerdő Zrt. megújult turisztikai infrastruktúráját. A Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban megvalósított fejlesztéssel a Pilisi Parkerdő területén közel ezer padot és asztalt helyeztek ki, 32 esőbeálló, 85 tűzrakóhely áll a turisták rendelkezésére, de 24 erdei forrás felújítása is megtörtént. Emellett 32 helyen a kerékpárosokat kiszolgáló létesítmények is várják a Gerecsében, a Visegrádi-hegységben, a Pilisben, valamint a Gödöllői-dombságban kirándulókat.

A visegrádi Bertényi Miklós Füvészkertben tartott átadón Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója kiemelte: A parkerdő erdőkezelési modelljében az erdő turisztikai és kulturális értékei előtérbe kerülnek, ugyanakkor fontos feladat a táj és a természet védelme is. Az erdő mint összetett és érzékeny ökoszisztéma és az ember közötti egyensúlyra oda kell figyelni. A Pilisi Parkerdő kezeli Magyarország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját, a látogatók száma évente mintegy 25 millió, s a szám a világjárvány következtében mintegy 30 millióra emelkedett. Mint mondta, nemcsak a nagy fejlesztésekre van szükség a túrázok kiszolgáláshoz, hanem a turistautak mentén lévő padok, kishidak, források is megújítására is. Ebben nyújtott segítséget a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban megvalósított fejlesztés.


Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár köszöntőjében kihangsúlyozta: a világjárvány időszaka rámutatott arra is, hogy az erdő gyógyító hatással bír. A kormány 1,5 milliárd forinttal támogatta a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség alkotta konzorcium fejlesztéseit a parkerdő területén. Ezek a fejlesztések az igényes környezet kialakítását szolgálják, és ezt kulturált környezetet a parkerdő biztosítani is tudja. A Pilisi Parkerdő 65 ezer hektáron gazdálkodik, a mostani beruházás legfontosabb eleme a térséget átszelő mintegy ezer kilométernyi turistaúthálózathoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések. A kerékpáros és gyalogos utak találkozási pontjaira 32 helyszínen bicikliseket kiszolgáló infrastruktúra került.
Dalvári Vince, az Agrárminisztérium (AM) erdőgazdálkodási főosztályvezetője beszédében hangsúlyozta, hogy a minisztérium irányítása alá tartozó állami erdőgazdaságok 2010 óta több mint 20 milliárd forintot fordítottak kilátók, ökoturisztikai központok, erdei szállások, iskolák és vasutak építésére és fejlesztésére, és a folyamatban lévő projektek értéke is megközelíti ezt az összeget. A 21 állami erdőgazdaság 34 erdei iskolát működtet, 27 látogatóközpont és vadaspark, 13 erdei kisvasút, 18 arborétum és növénygyűjtemény, 91 kilátó, számtalan tanösvény és útvonal tartozik hozzá és a szálláshelyek fejlesztése is meghaladta már a 130-at. A főosztályvezető rámutatott, hogy a Pilisi Parkerdő közjóléti szerepvállalása kiemelkedő, gazdálkodási területein több mint 3 millió ember él. A parkerdő működési modellje kiváló példát szolgáltat, a társaság a természet védelmét és az ökoturisztikai szolgáltatásokat ötvözi a fenntartható gazdálkodás elveivel.
Seregi János, az Magyar Természetjáró Szövetség elnökhelyettese elmondta, a teljes projektben 3,5 milliárd forintot kaptak a VEKOP- és GINOP-projekt keretében, ahol nyolc erdőgazdasággal, egy önkormányzattal és egy egyesülettel kötöttek szerződést. A fejlesztés keretében egyebek mellett 508 információs tábla, 80 ökológiai szemléletformáló tábla, 32 kerékpártámasz és 85 tűzrakóhely valósult meg. Ezek a fejlesztések a természetjárók komfortérzetét növelik és télen-nyáron használhatók.

Forrás: Pilisi Parkerdő
 
 

Shares
scroll to top