A történet már közismert. Az Anglia-Németország mérkőzésen, a német vereség küszöbén láttuk egy keservesen síró német szurkoló kislány képét. A könnyező kislány képe a stadion óriási kivetítőin is megjelent. Az angol szurkolótömegek egy része hatalmas üdvrivalgásban tört ki a kép láttán.
Később az interneten is megjelent a kép, számos gúnyolódó megjegyzéssel, mémmel. Sokan az angol szurkolók közül megsajnálták a síró csöppséget és jelezni akarták, hogy az angolok nem szívtelen, érzéketlen barbárok.
Fájdalomdíjként pénzgyűjtést szerveztek, hogy enyhítsék a kislány bánatát és a sérelmére elkövetett netes ámokfutás hatásait.„Szeretnék arra gondolni, hogy a kislány szülei örömmel fogják rákölteni a pénzt, és megtudja, nem minden ember borzalmas az Egyesült Királyságban, és hogy törődünk vele” – nyilatkozta a főszervező.
A gyűjtés eredménye nagyszerű, már 11 ezer fontot (- több mint 4,5 millió forintot -) gyűjtöttek össze. Ideális téma ez a médiának: zokogó, ártatlan gyermek, a lelkiismeret feltámadása, számos ember adakozása és SOK PÉNZ. Minden benne van, ami felkelti az emberek érdeklődését, ráadásul, mint a mesében – happy enddel végződik a történet. Mint a géppuska tűz, záporoznak a kattintások a hírportálokon!
A gyűjtést szervező kiindulási alapja helyes. A jóérzésű embereknek valahogyan tudatniuk kell a kislánnyal, hogy mi, felnőttek nem mindannyian vagyunk ilyen kegyetlenek. (Pedig azok vagyunk, de nem kisgyermek korban kell erre ráeszmélnie embertársainknak.) Mutassuk be, hogy nálunk, a briteknél, „ nem minden ember borzalmas az Egyesült Királyságban”.
Csak a módszer helytelen, a pénz jelentőségének az egekbe emelése egy kisgyermek esetében. Adunk a szülőknek pénzt: vegyenek már valamit rajta a kislánynak, hogy ne sírjon! Vigasztalást vásárolni pénzzel nem feltétlenül hatékony ötlet. Hasonló, mint amikor a gazdag szülők ajándékokkal helyettesítik az ölelést, a szeretetteljes odaadást. Karácsonyi ajándékra pénzt adunk, mert a gyerek úgyis jobban tudja, mit szeretne.
Hiányzik, hogy a vigasz, az üzenet szívből szívbe érjen. Kevesebb pénz és több szív talán jobb lett volna. Talán egy német focista mezébe öltöztetett maci, amelyet magához ölelhet, szeretgethet a gyermek. Talán lehajolni, megsimogatni a gyermek buksiját, mosolyogni, meleg hangon mondani neki valami kedveset, amit ugyan nem ért, de barátságos hangszínünk jó érzéssel tölti el.
Persze ez a javaslat sem tökéletes. Ezeket a gesztusokat nem kapta volna fel a média, nem tudták volna meg az egész világon, hogy a britek többnyire jóérzésűek. Csak szív ért volna szívet…
Jády György