Close

A vadmacskák védelmében indít programot a Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark a tavaly megrendezett Fuss, Forest! Jótékonysági Futással megalapozta, idén pedig újabb szintre emelte hazánk egyik legveszélyeztetettebb fajának, a vadmacskának védelmét, a kisragadozó életmódjának kutatását és élőhelyének biztosítását.


A program úttörőnek számít nemcsak a térségben, de a maga nemében is, hiszen a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös együttműködése révén, az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.
A vadmacska (Felis silvestris silvestris) Európa szerte őshonos kisragadozó. Meghatározó szerepet tölt be az erdei ökoszisztémában, valamint a rágcsálók elfogyasztásával közvetetten hozzájárul az erdők megújításához is. Rejtőzködő életmódja miatt azonban ritkán mutatkozik, így pontos élőhelyéről, szokásairól, egyedszámáról kevés ismeretanyaggal rendelkezünk.
Az alsó lombkoronaszint királya hazánk fokozottan védett fajai közé tartozik. Fennmaradását egyrészt erdei élőhelyének szűkülése veszélyezteti, amit az erősödő városiasodás okoz, másrészt a házimacskákkal való hibridizáció, vagyis keveredés, ami genetikai állományuk felhígulásához vezet.
A Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2021 márciusában együttműködési megállapodást kötött, és ezzel elindította a Vadmacska Fajmegőrzési Programot, amely a „tisztavérű” vadmacskák fennmaradását kívánja elősegíteni a főváros térségében.
A közös program célja, „a vadmacska, mint fokozottan védett állat védelmének biztosítása, valamint azon feltételek közös megteremtése, hogy a Budai-hegyek, a Pilis és a Visegrádi-hegység területén a vadmacska populáció elterjedése, genetikai tisztasága, állománynagysága feltérképezésre és bemutatásra kerüljön, ezzel is elősegítve a faj túlélését és hazánk biológiai sokszínűségének megőrzését.”
A program első lépése a faj életmódjának minél átfogóbb megismerése, melyet az élőhely feltérképezése és a genetikai vizsgálathoz szükséges minták gyűjtése követ. A szakemberek vadkamerák kihelyezésével vizsgálják a Pilisben, a Visegrádi-hegységben és a Budai-hegyekben élő vadmacska populáció nagyságát, majd a kapott eredmények alapján az év második felében szőrcsapdákat állítanak fel. Az így gyűjtött szőrminták alapján pontosan feltérképezhetőek a vizsgált területek vadmacska-állományának genetikai adottságai. Mindezek a lépések a fajmegőrzés alapfeltételei, amit szükség esetén a vadmacskák esetleges szaporítása és visszavadítása követhet.

Szilveszter a Budakeszi Vadasparkban


A Budakeszi Vadasparkban szintén él egy példány, akinek segítségével az érdeklődők még jobban megismerhetik a vadmacskák titokzatos és többnyire színfalak mögött zajló életét. Szilveszter, a vadasparki kandúr maga is részt vesz a kutatásban. A kifutójába vadkamerát és szőrcsapdákat helyeznek el, melynek segítségével a szakembereknek lehetőségük nyílik tesztelni az eszközöket és kiértékelni az eredményeket, még mielőtt azok a természetbe kerülnének.
A Vadmacska Fajmegőrzési Programban együttműködő partnerek hazánkban egyedülálló módon kívánják felhívni a társadalom figyelmét a vadmacskák fajmegőrzésének fontosságára. A Budakeszi Vadaspark 2021-ben meghirdette a Vadmacska Évét, melynek során játékos ismeretterjesztő programokkal, óvodáknak és iskoláknak szóló online foglalkozásokkal és élő bejelentkezésekkel, valamint ha a járványhelyzet is megengedi, a Fuss, Forest! Futóverseny ismételt megszervezésével népszerűsítik a vadmacskák ügyét.
A fajmegőrzési program részleteit és eredményeit a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalán és hivatalos honlapján az érdeklődők folyamatosan nyomon követhetik.
A program az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.
A vadmacska 2012 óta fokozottan védett őshonos macskaféle, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 250 000 Ft.
A Budakeszi Vadaspark Facebook oldala és hivatalos honlapja:
https://www.facebook.com/budakeszivadaspark
https://budakeszivadaspark.hu/
Forrás: Budakeszi Vadaspark

Shares
scroll to top