Close

Népszerűek a Pilisi Parkerdő kirándulóhelyei

Rekordot döntött idén a Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága.
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeket. Emellett a Parkerdő 2020-ban is számos különféle fejlesztést valósított meg.
A Rám szakadékban csaknem 125 ezren, a prédikálószéki kilátónál több mint 50 ezren, a Hármashatár-hegy térségében pedig a tavalyihoz képest kétszer többen, csaknem 100 ezren kirándultak. A népszerű kirándulóhelyekre koncentrálódó forgalom jelentős terhelést jelentett az erdők élővilága számára, ezért a Parkerdő a „Fedezd fel a Parkerdőt” programban 43 célpont bemutatásával arra hívta fel az erdőjárók figyelmét, hogy saját biztonságuk és az erdők terhelésének eloszlása érdekében kevésbé közismert helyeket is látogassanak túráik, kirándulásaik során.
A társaság városierdő-fejlesztési programja keretében újult meg a XVI. kerületi Sashalmi-erdő, a XVII. kerületi Keresztúri-erdő, és parkerdővé alakították a XIX. kerületben, a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdőterületet. A II. kerületi Szépvölgyben a Macis játszótér és környezete újult meg, illetve a XVIII. kerületben a Halmierdőben elkészült a főváros első erdei kutyafuttatója egy 1,7 hektáros, elkerített tisztáson. A népszerű II. kerületi hűvösvölgyi kirándulóhelyen, a Nagyréten átadott új kézilabdapálya nemcsak a szabad levegőn való intenzív mozgás lehetőségét gyarapította, hanem építésével sikerült eltüntetni egy korábbi tűzeset nyomán keletkezett tájsebet is. Megújult Tököli Parkerdő is.


A Pilisi Parkerdő 2020-ban folytatta élőhelyfejlesztési programját. A természetközeli erdőgazdálkodás sikerének egyik indikátora az embert kerülő, háborítatlan, vizes területeken fészkelő fekete gólya visszatelepülése. Május elején a Valkói Erdészet területén újra megjelent a fokozottan védett madár.
A parkerdő az Agrárminisztérium Országfásítási Programjának köszönhetően 10 hektár új erdőt telepített, a tavaszi időszakban pedig 500 hektáron végeztek fásítást. A munka az őszi-téli időszakban is folytatódik, az idegenhonos elegyetlen feketefenyvesek, erdeifenyvesek és akácosok helyére több helyen is hazai, lombos fafajokat ültetnek az erdészek.
A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén.
A tervek szerint a Parkerdő 2021-ben is további folytatja a fejlesztéseket. Ennek keretében – jövőre elsőként – a tél végén átadják a nagyközönség számára az önkormányzati forrásból épülő XVI. kerületben található Naplás-tavi kilátót.
Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Shares
scroll to top