Close

A turizmus újjáélesztése az ASEAN-országokban

Közös videókonferencián vitatták meg a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségébe (ASEAN) tömörülő országok idegenforgalmi miniszterei a koronavírussal kapcsolatos további védekezés és az egyes országok turizmusfejlesztésének kérdéseit.

A házigazda, Thong Khon, a Kambodzsai Királyság idegenforgalmi minisztere elmondta, hogy összehangolt intézkedésekre van szükség a turizmus újraélesztéséhez A világjárvány következtében drámaian megnőtt a szakmában a munkanélküliek a száma, amely kedvezőtlenül érinti az ASEAN-országok gazdasági életét. Az intézkedések elsődleges célja az, hogy ezeket a hatásokat minden ország minimalizálni tudja és a közös cselekvény érdekében olyan stratégiát alakítson ki, amely a legrövidebb időn belül elő tudja mozdítani a régió idegenforgalmát.
Kambodzsa és a szomszédos országok gazdaságának tartópillére a turizmus. A régió vezető politikusai egy kommünikében azt hangsúlyozták, hogy új, transzparens intézkedésekre és szabályozásokra van szükség, mert csak így tudják újraéleszteni a belföldi- és nemzetközi turisták érdeklődését Délkelet-Ázsia iránt.
„Mindent meg kell tenni, hogy egészségesebb és biztonságosabb légkört biztosítsunk a vendéglátásban és idegenforgalomban dolgozóknak” – tette hozzá Thong Khon.  Az ASEAN miniszterek megállapodtak, hogy párbeszédet folytatnak az idegenforgalmi partnerekkel, nemzetközi szervezetekkel és az idegenforgalmi ágazat részvényeseivel, hogy segítségükkel mihamarabb talpra állítsák a turizmust és felkészüljenek a mostanra új szakaszába lépett krízis kezelésére. Kreatív és innovatív megoldásokat kell találni a szektor fellendítésére: ilyen például a digitális technológia fejlesztése, valamint az ún. „top-of-mind” tevékenység adottságainak jobb kihasználása, amely az utazók spontaneitását hangsúlyozza az úti cél kiválasztásakor. Ennél is fontosabb az idegenforgalom promóciójában az ASEAN- országok „single tourism destination”-ként történő megjelenése.
A miniszterek ismertették az országaikban a COVID-19 járvány miatt kialakult helyzetet és posztolták a közösségi oldalaikon a követendő előírásokat és javaslatokat annak érdekében, hogy a turizmus beindításához a legkedvezőbb és legbiztonságosabb feltételeket teremtsék meg.
Kambodzsában több mint 2800 idegenforgalmi vállalkozás függesztette fel működését, amely 46 000 fő munkanélküliségét eredményezte. Közel 100 idegenvezető szintén állás nélkül maradt és tevékenységi körét szünetelteti. Március második hetében 190 000 bel- és külföldi turista látogatta meg az ország idegenforgalmi szempontból legfontosabb látványosságait. „Naponta, de főleg a hétvégeken a belföldi turizmus továbbra is jól működik, sok család egyénileg vagy kis csoportokban barangolja be az országot” – mondta Sárdi Rudolf, Kambodzsa Idegenforgalmi Minisztériumának magyarországi és közép-kelet-európai képviselője.
A régió legnevezetesebb idegenforgalmi eseményére 2021. január 17-21. között kerül majd sor: az ASEAN Tourism Forum (ATF) büszke házigazdája ezúttal Kambodzsa, egészen pontosan a főváros, Phnom Penh lesz.
Az esemény keretében kerül sor a TRAVEX Idegenforgalmi vásár megrendezésre amelyen a  tíz ASEAN-ország ( Brunei Darussálam, Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malajzia, Mianmar, a Fülöp Szigetek, Szingapúr és Vietnam) idegenforgalmi szektorának számos képviselője vesz részt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top